Magányosok karácsonya a plébánián

Nehéz meghatározni, hogy ki a magányos. Ezt mutatja az is, hogy az idei magányosok karácsonyán, amit már évek óta megrendezünk a plébánián december 25-én, igen változatos életállapotú és társadalmi osztályhoz tartozó vendégeink voltak.

Az Erzsébet-templomban ünnepi szentmisével kezdődő program a plébánia nagytermében folytatódott, Flóri atya üdvözlő szavai után előbb ünnepi műsorral, majd egy finom ebéddel, aminek befejezéseképpen a plébániai hívek által sütött süteményeket fogyasztották el a vendégek.

A 35 meghívott közt voltak magányos hajléktalanok, művészek, házaspárok, sokgyerekes apuka is, ezért nehéz meghatározni, hogy kit gondoljunk magányosnak, vagy ki érzi magát annak. Néhány évig például rendszeres meghívottunk volt egy néni, akinek itt él a családja, unokái, de amikor Szegedre költözött mégis magányosnak érezte magát. Ma már nem jár közénk, mert sok ismerőse, barátja, jószomszédja akadt, akivel közeli kapcsolatot alakított ki. Tehát már nem magányos.

Az ünnepi műsor most különösen tartalmas és színvonalas volt, mert a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei közül néhányan, illetve egyikük művésznek tanuló lánya, vállalták a minikoncertet. A zeneszámok közt versek, történetek színesítették az előadást. Akadtak a vendégek közül is vállalkozó kedvűek, akik saját maguk által választott verset vagy történetet adtak elő. Befejezésül ismert zenetanárnőnk: Kiss Csillag citerajátéka zárta az előadást.

Az egyszerű és finom ebédet Bittó Árpád Kastélykert étterme biztosította számunkra, akinek ezúton is köszönjük irántunk tanúsított figyelmességét és készségét. Az ebéd közben és utána is, alkalom volt egymás közt beszélgetni, ismerkedni, gondolatokat cserélni, hiszen ilyenkor válik az asztaltársaság barátságossá, a hangulat családiassá. Az ünnepi légkörben elcsendesedtek az ellentétek is, az egymásra neheztelő emberek közt előtérbe került legalább erre a napra karácsony békéje. Búcsúzáskor láttuk az elégedett arcokat, többen szóval is kifejezték, hogy jól érezték magukat.

Aradi Márta

Karácsonyi éneklés a Deszki kórházban

Szép szokássá lett egyházmegyében, hogy a Szent Dömötör Kórházi Lelkigondozói Szolgálat szervezésében a kórházakban fekvő betegeknek és az éppen ott dolgozóknak karácsonyi énekeket vigyünk. Mivel a mi plébániánkról Attila atya, mint kórházlelkész, és Aradi Márta, mint kórházlelkészi asszisztens Deszkre jár be a betegekhez, ezért ide szerveztünk mi is egy kis csapatot.
Az előző években a Szegedi Szülők Kórusa, később pedig az Antióchia közösség fiataljai vállalták ezt a feladatot. Az idén alkalma nyílt másoknak is bekapcsolódni ebbe a kis alkalmi kórusba.


Menet közben az az ötletünk támadt, hogy a már begyakorolt énekekkel, mintegy főpróbaként ugyanaznap délelőtt elmegyünk a Torontál téri Szőke Tisza Otthonba (Vakok Intézete), ahol számos fogyatékkal élő embertársunk örömmel fogadott bennünket.
Deszkre szombat délután mentünk, ahol jelenleg a három emeleten működő mellkasi betegek osztályait látogattuk meg. Először a nővéreknek énekeltünk, aztán körbejárva a folyosón a betegeknek zengtek a karácsonyi dallamok. Sokan meghatódva könnyeiket törölgették; volt, aki velünk énekelt, és néhány énekkívánság is elhangzott. Két gitárosunk és Lantos Márti kórusvezető biztonsággal kormányozta a hét énekesből álló lelkes kis csapat éneklését. Reméljük sikerült kis karácsonyi melegséget lopni a szívekbe. Mi magunk is feltöltődve, örömteli szívvel jöttünk el a kórházból.

Aradi Márta

Adventi jótékonysági koncert

December 16-án a Szegedi Ökumenikus Kórus hagyományos adventi koncertet adott a Szent Erzsébet templomban. A kórus karnagya a kiváló Nagy-Szabó Kornélia, aki a kezdetektől nagy szeretettel, igényességgel, gondossággal irányítja a vegyeskart. Az orgonakíséretes műveket, illetve a szóló orgonadarabokat a Székesfehérváron élő Tóka Szabolcs orgonaművész játszotta remek előadásban. Régi, jó kapcsolat fűzi az Ökumenikus kórushoz, visszajáró művész, sokadik alkalommal működik közre az énekkar hangversenyein.

César Franck szép és hatásos D-dúr Sortie orgonadarabjára vonult be a kórus, majd Lisznyai Gábor: Ó jöjj le Messiásunk című orgonakíséretes énekkari műve hangzott el.

A bevezető muzsika után Dr. Homoki Nagy Mária a kórus nevében köszöntötte a jelenlévőket Anselm Grün bencés szerzetes, teológus, a jelenkori keresztény lelkiségi irodalom egyik legnépszerűbb szerzőjének adventi gondolataival. A szebbnél – szebb áhítattal, örömmel, ujjongással teljes énekkari művek között gyönyörű adventi és karácsonyi versek hangoztak el Bódás János és Ady Endre tollából Mária szuggesztív előadásában, valamint némely ének szövegéhez, tartalmához kapcsolódóan a Bibliából is elhangzott egy-egy kis részlet.

A koncertet színesítette a Szabó testvérek együttes kamarazenélése, fúvós hangszereken való játéka. A 4 testvér a koncert folyamán kétszer is az alkalomhoz illő szép, adventi és karácsonyi zenéket szólaltatott meg fuvolán, trombitán, kürtön, bariton kürtön. Tavaly adventben, ugyancsak az ökumenikus kórus hangversenyén hallottuk a testvéreket először, most is örömmel hallgattuk őket.

A koncert zárásaként a kórus, az orgona és a hallgatóság együtt zengték lelkesen: Dicsőség mennyben az Istennek… Ez az igazán élményszerű adventi hangverseny ismét jótékonysági céllal is szerveződött: az est végén a kivonulás alkalmával a Bethesda Gyermekkórház javára folyt adománygyűjtés. Szívből köszönjük a Kórus minden tagjának és vezetőjüknek Nagy-Szabó Kornéliának, Tóka Szabolcs orgonaművésznek, a Szabó testvéreknek ezt az ajándékba adott szép koncertet. Isten áldása kísérje munkájukat!

Lucz Ilona

Az Antióchia-közösség lelki hétvégéje plébániánkon

November 7-én, péntek délután egyszercsak belecsöppentem ebbe az Isten szeretetétől hangos, hatalmas mosolyokkal átszőtt, ölelésekkel teli és az Urat hálaadással dicsőítő Hétvégébe. Nem is sejtettem azt, hogy ami velem fog történni, az valami rendkívüli és hihetetlenül mély pillanatokat megélő pár nap lesz.

Idén immár X. alkalommal adott helyet a szegedi Antióchia közösség ún. Nagyhétvégéjének az újszegedi Szent Erzsébet Plébánia. A közösség olyan keresztény fiatalokból áll, akik küldetésüknek tartják az Örömhír hirdetését hétköznapi, egyszerű módon, a közösség tagjainak személyes elhívása szerint. A Nagyhétvége vezető csapata már hónapokkal ezelőtt megkezdte a készülést, amelyben segítették őket a fiatalokat kísérő szülőpárok, Attila és János atya és a közösség régebb óta lelkes tagjai a „régoncok”. A közösséghez a hétvége folyamán 18 „újonc” is csatlakozott, így kerültem ide én is.

A hétvége témája a félelem és a bizalom volt. Mindannyian félünk, mindannyian mástól, de egy valami mégis közös bennünk: A Jóistenbe vetett bizalmunk folyamatos megoldást kíván nekünk, ha élünk vele. Jézus a Szentírásban 365-ször elmondja nekünk: „Ne féljetek!”. Ebben a két és fél napban nagyon sok korunkbeli fiatal őszinte, személyes és értékes gondolatát hallgathattuk meg, akik nem féltek; bíztak bennünk annyira, hogy megosszák velünk örömeiket, elhívásukat, kételyeiket és nehézségeiket. Majd mindannyian megoszthattuk a bennünk megszületendő vagy már régóta ott lappangó gondolatokat, miközben végig érezhettük azt, hogy egy szerető és biztonságos környezet az, ahova most teljes valónkat adhatjuk.

Vasárnap este az újoncokat a záró szentmise végén ünnepélyesen fogadták be a közösségbe, ezekkel a szavakkal énekelve: „Küldelek én, megáldlak én, csak menj, és hirdesd szavam!” Ez egy olyan pillanat volt számunkra, amelyre biztos vagyok benne, hogy mindig is emlékezni fogunk: az Antióchia tagjai lettünk, ahol mi is szolgálhatjuk majd ezt a közösséget, és ezáltal élővé tehetjük Jézus ránk hagyott Egyházát.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a hétvége főszervezőinek, a szülőpároknak, az atyáknak, a szállást biztosító családoknak, és nem utolsó sorban a plébániai angyalcsapatnak, akik gondoskodó szeretetükkel, süteményeikkel, imáikkal szolgálták e hétvége megvalósulását.

A Jóisten áldását kérve és köszönettel: Hudák Anna

Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy tudjon segíteni másokon

December 7-én a délelőtti mise sok meglepetést tartogatott mindannyiunk számára. Plébánosunk, Attila atya meghívására, a „Nem adom fel!” Alapítvány képviseletében Papp Szabolcs volt a vendégünk, akiben egy életvidám, jó humorú kedves testvért ismerhettünk meg.

Tanúságtételét Szabolcs az Alapítvány mottójával kezdte: „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy tudjon segíteni másokon.” A fogyatékkal élő emberekkel kapcsolatban kiemelte, hogy számukra sem csak a kerekesszék vagy más fogyatékosság a kereszt, hanem a hétköznapi gondok. Nagyon fontos az elfogadás, az a tapasztalata, minél többen látják, hallják őket, annál elfogadóbbak. Az Alapítvány kapcsán beszámolt arról, hogy országos szinten 280 fogyatékkal élő kollega dolgozik, Szegeden mintegy 30-an. A tevékenységük szerteágazó, a fogyatékossággal élők foglalkoztatása, az elhelyezkedésük támogatása, autista gyermekek fejlesztése, mélyszegénységben élő gyermekek segítése, a tagok által készített kézműves termékek árusítása. Szabolcs arra is felhívta a figyelmünket, hogy merjünk derűsnek lenni, minden nehézség ellenére. A világ gyönyörűen rendezett, de panaszkodásaink miatt nem vesszük észre; sokszor nem a „lépcső” a korlát, hanem saját magunk. Gondolatait azzal zárta, hogy mint mindenki ő is keresi igazi önmagát. Egy alkalommal az jutott eszébe, hogy a Jóisten úgy teremtett meg minden ember, hogy a zsebébe belevarrt egy puzzle darabot, a feladatunk az, hogy ennek a helyét megtaláljuk.

A szentmise végén kicsik és nagyok örömére megérkezett Szent Miklós püspök küldötte, aki az elmúlt évre visszatekintve Isten áldását kérte az újszegedi közösségre. Majd a ministránsokhoz, gyerekekhez fordulva a hittanóra előtti csintalanságokról beszélt, de arról is, szépen végzik el a feladataikat és igyekeznek testvériesen viselkedni. A felnőtteket most – mint egykori püspöki székhelyén, Mirában – arra szólította fel, hogy szolgálják Jézust, kövessék bátran. A családokhoz szólva a mindennapi kereszthez Isten áldását osztotta. Attila atyát, mint jó házigazdát köszöntötte, majd elmesélte, azt is látta, hogy jó időben érkezett hozzánk vissza, a templomok és a hívek közösségén látszik, milyen szépen gondunkat viseli és mint jó pásztor, a lelkünket is vezeti. Flóri atyához fordulva a lelkes, tartalmas beszédeket emelte ki, amelyekkel az Istent dicséri. Kettejük több éves szolgálata a hívek lelkéért folytatott nemes küzdelem, rájuk mindig a papi egység áldása jut. A küldött a krónikája után megáldott minket, majd a ministránsok segítségével a csokoládéból készült „szobormását” osztotta ki a gyermekeknek.

Köszönjük Attila atyának és Flóri atyának a szentmise bemutatását, Papp Szabolcsnak a szép tanúságtételt, a ministránsok szolgálatát, illetve a zenei szolgálatot Kovács Gábornak, Véseiné Szőllősi Rékának és Bővíz Lacinak! Hálásan köszönjük Szent Miklós püspök küldöttének az idei látogatást, biztatást!

A Kedves Testvéreket arra hívom, hogy továbbra is imádkozzunk egymásért, a fogyatékkal élőkért, legyünk elég gazdagok ahhoz, hogy másokon segítsünk és tegyük a jót, így amikor Szent Miklós püspök az égből ránk tekint, az ideihez hasonlóan jövőre is örömmel küldi képviselőjét hozzánk.

Dobóczkyné Bús Márti

A testvériség délutánja

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre 2025. november 20-án az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián a Testvériség Délutánja. A rendezvény alapját a szolidaritás és az empátia kifejezése mellett a krisztusi szeretet által formálódó közösség adta. Fő szervezői: a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola tanárai és diákjai, az újszegedi Szent Erzsébet Plébánia, a Szatymazi Szent István Katolikus Általános Iskola, a Szegedi Áldozatsegítő Központ, a Rúzsa Sándor népdalkör, a Magyar Vöröskereszt, és a Fokoláre Mozgalom. Közös céljuk, hogy szolgálatukat önzetlenül, odafigyeléssel, törődéssel végezzék, együtt egy olyan ünnepet létrehozva a vendégek és egymás számára, amire külön-külön egyikük sem lenne képes, csakis a köztük lévő Szeretettel.

Bár a délután fő szervezői szervezetek, iskolák és önkéntesek voltak, közös célként fogalmazták meg, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet példáját követve szolgálatukat önzetlen módon, Krisztus evangéliumának fényében végzik.

A segítségnyújtás középpontjában az az ember állt, aki nélkülözik, fázik, éhezik, és több szempontból is megalázott. Ezen a délutánon a szervezők felhívták a társadalom figyelmét arra, hogy a nélkülözésben élő emberek nap mint nap megbélyegzésben és kirekesztettségben élnek. A program arra is fókuszált, hogy a mélyszegénységben élő testvérek és a modern kényelemben élők közötti falak lebontására nagy szükség van. A Testvériség Délutánjának megvalósításával a résztvevők egy hidat kívántak építeni a társadalmi egyenlőtlenségek fölé a krisztusi közösség erejével. Ezen a délutánon nem volt alá- és fölérendelt személy: a rendezvény kizárólag a Krisztusban egyesülő testvérek találkozásának ad otthont.

A rengeteg névtelen és önzetlen felajánlás, valamint szolgálat révén a meleg étel és desszert mellett tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket és szeretetkártyákat (gyermekek rajzai bibliai idézetekkel) is sikerült kiosztani a nélkülözők számára, amelyek által a testi-lelki gondoskodás is kézzelfoghatóvá vált.

 

A személyes beszélgetések mellett a zenés műsorok is ünnepivé varázsolták a délutánt. Az iskolák bevonásával a jövő nemzedékének nevelése is hangsúlyt kapott, ahol a két iskola tanulói a tartós élelmiszerek és tisztálkodási szerek gyűjtése, valamint a süteménysütés mellett különféle szolgálatokat végeztek.

Az általános iskolások szeretetkártyákat készítettek, zöldséget pucoltak, főztek, palacsintát sütöttek és segítettek a terep rendezésében, míg a középiskolás tanulók fogadták a vendégeket, felszolgáltak, személyes odafordulással segítették a résztvevőket, valamint közreműködtek a takarításban és a rendrakásban.

A két iskola diákjai és tanárai közös énekkel lepték meg a jelenlévőket, míg a Rúzsa Sándor Népdalkör citerával kísért népdalokkal tette hangulatossá az estét.

Az egyik vendég, aki több társával érkezett, a végén így indult haza: „Nagyon finom volt az étel, kifogástalan! De, ami itt erőteljesen érződik, hogy a szervezők között lélek van, ez nagyon jól átjön. Köszönjük! Úgy éreztük magunkat, mint kisgyerekkorunkban, amikor az anyukánk szeretett minket!”

Egy másik, aki a vége felé érkezett, és sajnos már nem jutott neki meleg étel, de lelkesen bekapcsolódott a rendrakásba, búcsúzáskor azt mondta, hogy igazából nem is az élelem volt a fontos, hanem hogy ő is örömmel tudott segíteni elpakolni, rendet tenni. Ez neki sokkal többet ért, mint egy tál meleg étel.

Fekete Marika a Női Fokolár tagja

Az eseményről a Délmagyar is beszámolt. Itt olvashatod a cikküket »

A bennem élő Krisztus

Itt az Advent. A Szent Erzsébet plébánia vezetősége mégis úgy döntött, hogy helyet ad Simon Miklós szegedi festőművész Krisztus-arcainak.

Félreértenénk a Krisztus-arc sorozatot, ha azt akarnánk megkeresni, hogy melyik az igazi, melyik ábrázolja a leghűbben, amit a festő lát, úgymond melyik sikerült a legjobban. A vallásban, a misztikában ugyanis az a hitelesség szinte elsődleges kritériuma, hogy amit belül átélünk, azt soha nem tudjuk teljes mértékben kifejezni. A festő a festményeivel állandó kísérletezésben van, hogy számunkra is hozzáférhetővé tegye azt, amit csak ő lát és él át. Mindegyik kép azonban csak hasonmása, töredékes megjelenítése annak, ami belül van. És milyen szerencse, hogy így van. Hogy az a titokzatos kép titok marad. Mert csak ezért képes új és új alkotásra inspirálni a festőt. Úgy, mint a költők is. Ha csak egyszer is ki tudnák fejezni egészen, hogy mit jelent számukra a kedvesük, akkor soha többet nem lennének képesek új és új szerelmes verset írni. A sok vers, sok festmény mind azt igazolja, hogy van valami, ami végső soron kifejezhetetlen, és minden megírt költemény és megfestett kép ezt a kifejezhetetlent tanúsítja.

Szerencsés és nagyra becsülhető alkalom számunkra, hogy ezeket a képeket megnézhetjük, magunkba engedhetjük. És ott a lelkünk mélyén megfeleltethetjük a saját Krisztus-képeinkkel.

Ezek a képek a szenvedő Krisztus arcát ábrázolják. A festőnek nem volt szüksége arra, hogy a szokásos töviskoronát is odafesse. Anélkül is látható és átélhető, hogy itt a Fájdalmak Emberének arcát nézhetjük. Miért nem a tanító Krisztus, miért nem a beteget gyógyító, miért nem a kánai menyegzőn mulató, vagy a kufárokat elkergető Krisztus? Talán azért nem, mert az ember leginkább akkor van egyedül, akkor veszíti el minden kapaszkodóját, amikor szenved. A megtestesülés titka, annak a teológiai tanítása, hogy Krisztus vállalta a szenvedést részben az, hogy így tudott a legközelebb jönni az emberhez. Ahhoz, aki a szenvedésében a legmagányosabb, ahhoz lép oda a szenvedő Krisztus. Amikor azt olvassuk a Teremtés könyvében, hogy az embert Isten a maga képmására alkotta, férfinak és nőnek, akkor azt a bíztatást és reményt hallhatjuk ki ebből a tanításból, hogy a szenvedő ember arca a szenvedő Krisztus arca. Leginkább akkor láthatjuk meg Isten arcát, amikor meglátjuk a szenvedő ember, a szenvedő Krisztus arcát.

Máté-Tóth András

A kiállítás megtekinthető a plébánia nagytermében Krisztus király ünnepétől Vízkeresztig.

Búcsúi szentmise Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

Csak a SZÍVBŐL adott kenyér az, ami táplál, az érdekből adott kenyér, nem.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére idén november 16-án az esti szentmisén gyűltünk össze, Isten áldását kérve az Újszegeden szolgáló atyákra, a plébániai dolgozókra, önkéntesekre, jótevőkre, támogatottakra, családjainkra és betegeinkre.

A meghívott Antal Imre atya, a hódmezővásárhelyi Szentháromság és a Szent István Király Plébánia plébánosa a szentbeszédében először azt emelte ki, hogy Isten számtalanszor nyilvánította ki a szeretetét Erzsébet életében. Szent Erzsébet éltető módon sugárzott, az ő példájára jónak lenni jó. Védőszentünk ilyen volt a maga korában és ma is ilyen, mert aki nagy, az benne él a nagyságra törekvő utódokban. Isten meghagyja az ember nagyságát, de csak azét, aki ezt nem mások lekicsinylése, megalázása által éri el.

Erzsébet nagy példa volt a házaséletben, amelyben természetes volt a természetfeletti távlat, hiszen Lajossal úgy szerették egymást, mint Krisztus az Egyházat. Emellett példamutató volt a betegek, elesettek felé való viszonyulásban is, mert úgy tekintett rájuk, mint akivé mindenkinek válnia kell Isten szeretetével átitatva. Isten szeretete felemel, kiemel, átformál, átalakít, így kell tekinteni minden rászorulóra. Segítsük szívből a szegényeket és nem csupán a feleslegünkből, hogy ne váljanak feleslegessé számunkra. Mindannyian szegények vagyunk abban, amire nem vagyunk képesek. Aki segít, aki szeret, az gazdagodik és „befekteti a beteget az ágyába”, aki nem szeret, az kifektet. Szent Erzsébet a segítő szeretet példája. A lelki sebet bekötni, meghallgatni, időt szentelni, ez mind gazdaggá tesz.

Szent Erzsébet életében az is megtapasztalható volt – mutatott rá Antal Imre atya –, hogy akit Isten nagyon szeret, azt nagyon megpróbálja. Fiatalon maradt özvegy három gyermekkel, az udvar nem nézte jó szemmel a tetteit, de ő nem tántorodott meg, idejét, erejét, képességeit mások felé fordította. Aki szeret, annak Isten megmutatja a jóságát, aki viszont nem szeret, annak az Úr megengedi, hogy belefeledkezzen az unalomba, belebetegedjen a panaszkodásba. Aki szeret, az jól használja fel az idejét, mert kapcsolatban van az idő Urával. Sok csalódás, kihívás esetén kinek ne fordulna meg a fejében, hogy levegye a vallás/szeretet ruháját és elvegyüljön a tömegben? Erzsébet ebben is tanítónk, mert aki szeret, az állhatatos.

Imre atya a vasárnapi evangéliumi tanításra hivatkozva elmondta, hogy minden összeomolhat, megsemmisülhet, de Krisztus arra biztat, hogy nincs az az összeomlás, amely Isten ember iránti szeretetét tönkre tenné. Sokan azt gondolják, az Egyház hajója a vég felé tart, de Isten azért teremtette a világot, hogy eljuttassa a teljességre. A világvége akkor van, amikor megszűnik a szeretet, azonban aki szeret, az az élet teljessége felé tart.

Köszönjük Imre atya lélekemelő tanítását, buzdítását, a koncelebrálást Attila atyának, János atyának és Flóri atyának. Köszönet a zenei szolgálatért a Szent Cecília kórusnak. Hosszú „hallgatás”, javítás után újra megszólalt templomunk orgonája, köszönjük Lucz Ilona DLA és Kovács Gábor csodás játékát. Az Erzsébet oltár is ünnepi pompába öltözött Komárominé Évának köszönhetően. Köszönet illeti az asszisztenciát, a sekrestyében, a plébánián megtartott szeretetvendégség körüli teendőkben serénykedőket.

A Karitász csoport és a támogatottaink nevében szeretném megköszönni minden jótevőnknek a nagylelkűséget. Csütörtökönként és minden más alkalommal, a kenyér, tárgyi adományok mellett próbálunk átadni abból szeretetből, amellyel a munkánkat támogatjátok. Kérjük, hogy a szentmise végén, szeretettel osztott Erzsébet kenyeret fogadjátok hálánk jeléül!

Dobóczkyné Bús Márta, a Karitász csoport vezetője

Kórushangverseny az Erzsébet-templomban

November 16-án vasárnap délután 3 órakor kezdődött Kardos Pál (1927-1978), a magyar karvezető iskola kiemelkedő, emblematikus tagja emlékére rendezett kórushangverseny a Szegedi Bartók Béla Nőikar és a Kardos Pál Alapítvány szervezésében. Négy kiváló énekkar hangzásában gyönyörködhettünk. Mindegyik kórus a maga kategóriájában nagyon magas színvonalon énekelt, felejthetetlen élményt nyújtva a hallgatóságnak.

Elsőként a Mike Ádám zeneszerző, karnagy vezette debreceni Sol Oriens vegyeskar programját hallottuk. Nagyszerű, lelkes és meggyőző előadásukban Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Kocsár Miklós zeneszerzőktől csendültek fel ragyogó művek. Öröm volt látni, hallani ezt a szép számú kórust, élükön a fiatal, nagyon tehetséges karnagyukkal.

Őket követte a Mádéfalvi Schola, Ványolós András vezetésével. Gregorián énekeket szólaltattak meg angyali hangokon, külön kiemelést érdemel egy leányka, aki gyönyörű szólójával bűvölte el a jelenlévőket, valamint Bárdos Lajos zeneszerzőtől hangzott el egy szép kánon. A karnagy fáradhatatlan és remek munkája e kiskamasz gyerekekkel csodaszép gyümölcsöt termett.Ezután következett Erdős Kinga karnagy vezényletével a szegedi Vántus Leánykar műsora. Egy reneszánsz zeneszerző Jan Campanus Vodnanskytól, Bartók Bélától, valamint egy kortárs szerző, Javier Bustotól hangoztak el kórusművek kitűnő előadásban. Érdekes hangzást nyújtott a reneszánsz mű, a nagyobb kórustól távolabb egy kisebb együttes echóként adta vissza a megszólaló szép dallamokat. Bartók Béla: Ne hagyj itt! című művében a bársonyos, éteri finomságú hangszínek kiemelésre méltóak.

Negyedikként a szervező-vendéglátó kórus, a Bartók Béla Nőikar énekelt Valkai Dávid DLA karnagy vezetésével. Programjukban Kodály Zoltán, Kocsár Miklós és Tóth Péter lelket felemelő művei szerepeltek. Mindegyik kórusmű csodálatos, de számomra Tóth Péter – Dsida Jenő Lángok című műve egészen döbbenetes hatást keltett most is. Gyönyörű a darab, de az előadása is az volt!

A záróének, Szent Imre herceg Magyarország éke kezdetű népének Bárdos Lajos feldolgozásában a vendéglátó Bartók Béla Nőikar és a Vántus Leánykar együttes előadásában szólalt meg Erdős Kinga vezényletével.

A hangverseny végén a Kardos Pál alapítvány vezetése részéről Rozgonyi Éva Liszt díjas, Bartók-Pásztory díjas, a Bartók Béla Nőikar örökös karnagya és Kardos Pálné nyugalmazott zenetanárnő, Kardos Pál özvegye oklevéllel és emlékéremmel jutalmazta a karnagyokat.

Szívből gratulálunk minden kórustagnak és vezetőjüknek, Isten áldása kísérje életüket, munkájukat! Köszönet Attila atyának, hogy a templombúcsú napján helyet adott e kimagaslóan szép eseménynek!

Lucz Ilona

Istenközpontú Naphimnusz

A Naphimnusz keletkezésének 800 éves évfordulója alkalmából november 6-án a „Hétköznapi Teológia” előadássorozat keretében az Alsóvároson szolgáló Fejes Antal ferences testvér tartott előadást, melyet az újszegedi plébánia nagytermében online követtünk.

A Naphimnuszt vagy, ahogy Szt. Ferenc maga nevezte a „Naptestvér dicséretét” a halála előtti évben San Damianoban írta meg egy szenvedéssel teli éjszakát követően, amelynek eredeti dallama sajnos nem maradt fenn. (Bár ismert, hogy Pacific testvér, aki trubadúr volt gyakran énekelte.) A himnuszt az assisi kódexben jegyezték fel abban a formában, ahogy napjainkban is ismerjük. Bár a himnusz keletkezésére vonatkozó kutatások azt feltételezik, hogy három részben készült el: az első rész szól a teremtményekről a Napról, a Holdról, és a négy elemről – a víz, a tűz, az ég és a föld –, a második az emberről, ami akkor keletkezett, amikor Assisi városának két hatalma, a püspök és a város világi vezetője ellentétbe került egymással. A harmadik rész pedig, amit közvetlenül halála előtt írt Ferenc, a halálról szól.

A Naphimnusz forrásai is híven visszatükrözik Szt. Ferenc lelkiségét, akiről feljegyezték, hogy minden nap imádkozta a zsoltárokat, melyek közül néhány a Naphimnusz szövegében is felfedezhető. Ezek közül az egyik legfontosabb a 148. zsoltár, amely az Úr misztériumának a zsoltára: Dicsérjétek, nap és hold, dicsérjétek, fénylő csillagok! Dicsérjétek, egeknek egei, dicsérjétek, minden vizek az ég felett! vagy a 19. zsoltár. Lényeges forrásnak tekinthető maga a Teremtés könyve, vagy Dániel próféta könyvében olvasható három ifjú éneke a tüzes kemencéből (Dán 3,51-90), vagy éppen a Jelenések könyve 4,11 „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett”.

Előadónk hangsúlyozta, hogy a Naphimnusz nem természetközpontú, hanem Isten-központú. Szt. Ferenc az egyetemes testvériséget, a közösség békességét szerette volna megvalósítani, ahogy Jézus Krisztus tanította: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn 13,34) A Naphimnuszt Szt. Ferenc umbriai nyelven írta, melynek fordítása igen nehéz. Magyar nyelven a legismertebb fordítását Sík Sándor készítette el, napjainkban Kardos Csongor ferences testvér újból lefordította. Bármelyik fordításban együtt énekelhetjük Assisi Szt. Ferenccel: „Áldott légy Uram…!, Dicsértessél én Uram…!”

Homoki-Nagy Mária