Vegyük észre Krisztus kiválasztó tekintetét!
Az idei Mária-napok harmadik estéjén Dr. Fehérváry Jákó OSB pannonhalmi bencés atya tanítását hallottuk. A szentmise kezdetén arra biztatott minket, hogy személyes kéréseinket hozzuk az Úr elé.
Szentbeszédében elsőként arra mutatott rá, hogy lehet eltérő a motivációnk (a megszokás, kérés, lelki cél), de Isten az, aki az Eucharisztia ünneplésére összehív minket. Kitért arra, hogy a templomok nem praktikus helyek, általában tágasak, de a nap nagy részében üresek, látszólag semmi hasznuk nincs, de ezzel a hiánnyal tudják a figyelmet felhívni arra, hogy Isten az üres helyeket tudja betölteni. Ugyanígy amikor imádkozunk, ilyen helyet teremtünk az Úr számára. Sokszor kérünk, mégis az ima legmélye nem hasznos, ha nem tapasztaljuk meg az Ő jelenlétét.
A napi evangéliummal kapcsolatban Jákó atya kiemelte, hogy Jézust sokszor szívesen idézzük fel tanítóként, gyógyítóként, de jó lenne imádkozóként látni, aki az Atya jelenlétében időzik. Jézus nem sajátítja ki ezt a kapcsolatot, hanem tanít az imára és azért is imádkozik, hogy minket is bevonjon az Atyával való közösségbe.
Krisztus hosszú ima után választja ki a tizenkét apostolt, meghozza azt a döntést, kikre bízza azt a közösséget, amely a távozása után fog megszületni. Nehéz volt a választás, hiszen sok jó ember vette körül és nem a legtökéletesebbeket hívta. Ott volt Péter, aki nem mindig válaszolt neki jól, meg is tagadja, Jakab és János, akik hatalomra vágytak, Simon, aki kétes politikai helyzetben volt, Tamás a kérdező, Máté a vámos és karióti Júdás. Ez arra bátorít minket, ha imádkozó emberek vagyunk, akkor döntéseink bármennyire is töredékesek, azokat Isten mégis az ő ügyének javára tudja fordítani.
Zárógondolatként arra bátorított, hogy próbáljuk meg észrevenni Jézus kiválasztó tekintetét. Az imádságra szánt idő lehet haszontalan, de valamit fel tudunk mutatni a végén, azt, hogy Istenhez tartozunk. Bátran döntsünk az ima mellett és mindig tudjuk elfogadni az Úr gondviselő szeretetét.
Köszönjük Jákó atyának a biztató és felemelő gondolatokat! Köszönet a Szeged-Szentmihályi templom énekkarának (vezető: Bauer Ferenc és Bodó Jenő) a csodálatos hangszeres és énekes szolgálatért, valamint a misét követő közös éneklésért!
Dobóczkyné Bús Márti
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!