Symphonia Hungarorum

Március 27-e, péntek délután a felnőttkatekézis csoportunkból, aki tehette – Attila atya ötletének köszönhetően – ellátogatott az egyházmegye egyik új intézményébe, a Belvárosi-híd lábánál felújított egykori Tóth Péter palotába, ahol a régi, nagymúltú középfokú zeneoktatás (konzervatórium) kapott helyet. Az iskolafenntartó a Szeged-Csanádi Egyházmegye, hivatalos neve: Vántus István Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Zeneművészeti Iskola, amely 2024 őszétől kezdte meg működését ebben az épületben, az alapfokú képzést a Pro Musica zeneiskola jelenti újszegedi telephellyel.

Az intézmény egykori igazgatója, jelenleg főigazgató-helyettes művészeti vezető Újvári István, tombitaművész-tanár, fogadott minket nagy örömmel. Készségesen ismertette az épület történetét.  Megtudtuk, hogy Tóth Péter fűszerkereskedő vásárolta meg a várostól a Híd utca, Roosevelt tér, Viktor Hugo utca által határolt telket 1881-ben. A földszinten üzleteket, az emeleten lakásokat alakítottak ki. Az első üzlet 1883-ban nyílt meg.

Napjainkra az épület belső területe teljesen megváltozott, látványos, modern, ízléses és praktikus megoldásokat alkalmazott a tervező és kivitelező egyaránt. Négy szinttel plusz alagsorral rendelkezik a ház. A hangszeres, énekes, zeneelméleti oktatás mellett a diákok a közismereti tantárgyak tanításában is itt részesülnek. Vezetőnk bemutatta a tágas fogadótértől kezdve a tantermeken, irodákon át a két toronyban kiváltságos helyen lévő egy-egy tantermet – ahonnan gyönyörű a kilátás a Belvárosi hídra és az Erzsébet templomunkra –, a kisebb (kamara) és a nagyobb hangversenytermet, az alagsorban található kávézót, büfét, mosdókat, sőt egy hangulatos belső udvarra is kisétáltunk. Az épületben a székek, kanapék fekete-fehér váltakozó színei a zongora billentyűit idézik. Ámulattal tekintettünk körbe. Ilyen gyönyörű, kívül-belül megújult intézménybe öröm járni, tanulni éppúgy, mint tanítani. Magyarország több pontjáról, de a határon túlról is jelentkeznek ide diákok felvételire.

Bizonyára mindenki látta az épület homlokzatán olvasható szöveget: Symphonia Hungarorum. E felirat keletkezése Szent Gellért püspökhöz, a hozzá kapcsolódó legendához fűződik. Újvári István főigazgató-helyettes néhány mondatban vázolta a történetet, a pontos írásos anyagot, az idézetet a legendából és egy Juhász Gyula verset, amely szorosan kötődik e legendához, számunkra hozzáférhetővé tette. Érdekes és egyben kuriózum is e dokumentum.

Lucz Ilona

Íme:
A 12. században írásba foglalt Gellért-legenda egyik epizódja a magyar zenetörténet első írásos dokumentuma.

Szent Gellért püspök legendája (részlet)

„Történt pedig egyszer, hogy valakinek a védelmében Szent Gellért püspök a királyhoz sietett. Annak a vidéknek erdős környékén, volt egy falu, és délben ott látták vendégül. Ott éjféltájt hallotta a malomkövek surrogását, s mivel ilyesmit sohasem látott, csodálkozott, hogy mi az. Egyszercsak az az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. A püspök álmélkodva szólt a kisérőjéhez, Valterhez: „Walthere, audis symphoniam [H]ungarorum, qualiter sonat?” (Valter, hallod a magyarok szimfóniáját, hogyan hangzik?) Mindketten kacagtak azon az éneken. Mivel pedig az asszony hajtotta a malmot, és éneke mind hangosabb lett, a püspök lefeküdt, és még mindig mosolyogva azt mondta: „Valter, magyarázd meg nekem, mi ez a különös dallamú ének, amely zengésével arra késztet, hogy hagyjam abba az olvasást?” Erre az így felelt: „Olyan ének ez, hogy az asszony, aki dalol, szolgálója vendéglátó gazdánknak, akinél megszálltunk, urának gabonáját őrli, mert ez idő tájt ezen a vidéken nincs más malom.” Erre így szólt a püspök: „Mesterség hajtja a malmot vagy emberi erő?” Valter így felelt: „Mesterség és erő, mert nem állat van elébe fogva, hanem saját kezével hajtja körbe-körbe.” „Ó, csodálatos dolog ez – mondta a püspök –, hogy is gondoskodik élelméről az emberi nemzet! Ha nem volna mesterség, ki győzné a munkát! Boldog ez az asszony – mondta –, aki más ember hatalma alá vetve ilyen jó lélekkel, zúgolódás nélkül is vidáman végzi köteles szolgálatát!” (eddig az idézet)

A legenda a benne szereplő három személy – a püspök, a zenei tudású kísérő és a népdalt éneklő parasztasszony – révén a keresztény vallás, a magas zenei műveltség és a spontán magyar zenei kifejezés találkozásáról tanúskodik. Nem adat, hanem inkább szimbólum: a magyar zene Európában való megjelenésének szimbóluma. És ugyanakkor a magyarországi zenekultúra ezeréves történetének kiindulópontja.

Juhász Gyula: Gellért püspök

Pogányok közt töltött éjet, napot,
A farkasok közt járt Gellért, a pásztor
És kimerülve harctól, virrasztástól,
Pihenni tért tornyos Csanádba most.

A Megfeszített képén elborong
És a zsolozsmát egyhangún mormolja.
Az alkonyat gyászleple száll a dómra,
Künn vakkantanak a komondorok.

De ím a mélyből hangos nóta szól,
Egy szolgálólány malmot hajt s dalol.
Valami pogány nóta, de mi szép!

Gellért dobogni érzi nagy szívét:
Tüzes varázzsal, bűvös áradattal
Vérét pezsdíti a szilaj magyar dal!