Két Petra vallomása az Antióchia-hétvégéről

Miért jöttem az Antióchia-hétvégére? Meghívást kaptam; lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljek Istenhez, hogy válaszokat kapjak bizonyos kérdéseimre mind a vallással, mind magammal kapcsolatban.

Izgatott voltam, kíváncsi, ugyanakkor féltem. Érkezéskor a „régoncok” tárt karokkal, hatalmas szeretettel fogadtak minket, újoncokat; ugyanakkor belecsöppeni egy összeszokott közösségbe és megnyílni ismeretlen emberek előtt nem könnyű feladat. Sziklának éreztem magam, aki talán sosem lesz képes ismét megtalálni a hangot az Úrral.

A hétvége során számos bevezetőt hallhattunk, többek között az imádságról, a személyes kapcsolatról Istennel, az akaratról, a küldetésekről, amik ráébresztettek egy fontos dologra. Problémái, kételyei, elfordulásai mindenkinek vannak. Sokan érezték úgy, hogy megoldhatatlan gondjuk van, ám az igaz hit, a szív megnyitása az Atya felé segít nekünk. Ő mindig ott van velünk, csak figyelni kell.

Átalakultam: a kemény sziklából törékeny, de nyílni képes rózsává. Éreztem a változást. Egyre közelebb éreztem magam Istenhez és egyre több olyan gondolatot találtam az elhangzottakból, ami hasznomra válhatott. Óráról órára könnyebbé vált a másokkal való tényleges beszélgetés, messze szárnyaltunk a pusztán felszínes formalitásnál. A régoncok (és immár a többi újonc) ölelése nem volt idegen, sőt mintha mindig is részem lett volna benne.

A lelkem igazán megnyílt és magába szívta azt a légkört, ami az Antióchia tagjai által teremtődött, és lám, az utolsó estén sírtam is – sírtam, mert boldog lettem, mert megkönnyebbültem. Találtam egy közösséget, ami egy hétvége alatt a családom lett és amiről tudom: nem hagy magamra sem a jó, sem a rossz pillanataimban.

Mivé lett számomra az Antióchia e hétvége során? Család. Nevetés. Támasz. Őszinteség. Nyíló rózsa. Szeretet. Dal. Egy új kapocs a hitemben, ami által kötődni tudok az Úrhoz. Hálás vagyok, hogy közétek tartozhatok.
(Kónya Petra)

A hétvégére készülve jöttem rá, hogy lassan már tíz éve vagyok antióchiás, így hát azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy ezekben a közösségekben nőttem fel. Könnyen felmerülhet a kérdés, hogy ennyi idő alatt nem untam-e meg ezt az első ránézésre elég kötött formában működő közösséget. Ennél távolabb azonban mi sem állhatna a valóságtól: az Antióchia varázsa még mindig ugyanúgy, sőt, talán még jobban működik nekem, mint tizenhat éves koromban. Úgy gondolom, hogy akinek működik ez a fajta közösség, annak nagyon jól működik, és nagyon nehéz akár még huszonévesen is alternatívát találni.

Az október 19. és 21. között megrendezett újszegedi hétvége tökéletesen képviselte azokat az értékeket, amik miatt szerintem ilyen jól működik ez a közösség.

Az Antióchia élményének középpontjában a személyesség és a közösséghez tartozás megtapasztalása áll. Felemelő volt látni, ahogy a közösség tagjai a saját élményeikről, küzdelmeikről számoltak be őszintén. Ez az őszinteség és nyitottság a közösségbe újonnan érkezőket is arra sarkallja, hogy megnyíljanak. A hétvége során mindegyiküket kiemelt figyelemben részesítjük, hogy vasárnap estére már ők is a közösség teljes értékű tagjának érezhessék magukat.

Mivel az Antióchia középpontjában a személyes szolgálat áll, ezért az éppen benne aktív emberek miatt folyamatosan változik. Bár elvileg minden hétvégénken ugyanazok a programok, ugyanabban a sorrendben, valójában nem érződik monotonnak. Minden fiatal a saját személyiségét, ötleteit, gondolatait adja a vállalt feladatokhoz. Így a közösség mindig sokszínű, változatos és változik. Emiatt tud szólni a mindenkori fiatalokhoz, és megtartani őket az életük egyik legtöbb változástól terhelt, nehéz időszakában.
(Szili Petra)