Egyházközségünkről

Római katolikus közösség vagyunk. Életünket szeretnénk az Evangélium szellemében alakítani. Szívesen megosztjuk másokkal mindazt az örömet, fényt és reményt, amit hitünkből kaptunk és nap mint nap kapunk. Szeretnénk befogadó közösség lenni, amelyik minden kereső ember előtt nyitva áll.

Újszegeden 1910 óta van katolikus hitélet, akkor épült a Liget szélén az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom. 1923-tól már közösségi élet is van, mert akkor kezdte szervezni a plébániát Karácsonyi Guidó atya.

A régi, gyér lakosságú kertváros mára komoly lélekszámú városrésszé nőtt, kb. huszonnégyezer ember lakik itt, akik közül tudomásunk szerint mintegy tíz-tizenkétezer a római katolikus vallású.

2006-ban a hívek megnövekedett száma miatt építettünk még egy templomot, mely a Fő fasor és Radnóti u. sarkán található. A templom titulusa: Kalkuttai Szent Teréz anya, aki a minden emberre kiterjedő szeretet nagy példaképe.

A két templomban hat vasárnapi szentmise van (beleszámítva az előesti miséket is), melyeken kb. ezerkétszáz hívő vesz részt. A minden vasárnap templomba járókon kívül még kb. ezernégyszáz-ezerhatszáz hívővel van kapcsolatunk.

Örülünk annak, hogy plébániai közösségünkben minden korosztály megtalálható és otthon érzi magát, a kisgyermekektől az ovisokon át, az iskolásokig, gimnazistákig. Jól működő egyetemista és fiatal felnőtt csoportunk van. A két családközösség kétheti rendszerességgel tartja összejöveteleit.

A hittanos szülők három csoportban találkoznak egymással havonta. Van két Biblia-körünk. Az énekesek is találnak maguknak énekkart, akár gyerekek, akár fiatalok, akár felnőttek. Fontosnak tartjuk a karitászt, a szeretet-szolgálatot, ami hitünk lényegéből fakad, ahogy a főparancs mondja: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!

A nyugdíjas testvérek havonta rendeznek értékes programot, és sokféle módon szolgálják a más közösségekben lévőket. Templomainkban több imacsoport működik, rendszeresen imádkozunk zsolozsmát és havonta tartunk egész napos (8.00-18.00) szentségimádást.

A plébánián több megújulási lelkiség is jelen van: a szalvátor, a házas hétvége, a fokoláre, a ferences és a taizéi lelkiség.

Több mint húsz kisebb közösségben élünk, de arra törekszünk, hogy az egész plébánia egy nagy család legyen, ahol a szeretet a legfontosabb. A nagyobb közösséget összefogó  programok: az adventi roráték, az évi plébániai közösségi nap, a nagyböjti lelkigyakorlat, a zarándoklatok, a szeptemberi „Mária-napok”, a szilveszteri hálaadó szentmise.

Új misekönyv érkezett

Plébániánkra is megérkezett a Római misekönyv 3. magyar…

A Szent Erzsébet templom korpuszának stabilizálása

Thorday Attila atya kérésére szemlét tartottunk az újszegedi…

Kiállítás nyílt a plébánia nagytermében

Simon Miklós tápai festőművész munkáit érdemes megcsodálni.…

Megmozdult a Korpusz

Mintegy fél évszázada, 1973-ban új feszület került a templomba:…

Az Erzsébet-templom korpuszának története

Valószínűleg nem sokan ismerik a templomba járó hívek közül…

Dr. Gyuris György emlékére

Egyházközségünk oszlopos tagja türelemmel viselt hosszú…

Hittanosaink napközis tábora a plébánián

A hittantáborunk témája: A világ teremtése és teremtésvédelem…