Megválasztottuk a Tanácsosok Testületének tagjait

Plébániánk Tanácsosok Testületének soron következő ülését plébánosunk október 21-én, hétfő 19 órára hívta össze. Ezen az ülésen Attila atya megköszönte a távozó tanácsos tagok eddigi munkáját és új tanácsos tagok jelölését kérte a november 2-3-ra kitűzött választási napra. A választásban részt vehettek a Teréz anya templom és az Erzsébet-templom 5 szentmiséjén jelenlevő összes nagykorú, az egyházközséghez tartozó személyek. November 3-án a 18 órai szentmisét követően megszámlálásra kerültek a szavazólapok.

Ennek eredménye, hogy 263 személy vett részt a szavazásban, akik 256 érvényes szavazatot adtak le. Ezen szavazatok alapján a következő személyek lettek megválasztva a plébános munkáját segítő Tanácsosok Testületébe: Dobóczkyné Dr. Bús Márta, Dobos János, Dr. Homoki-Nagy Mária, Dr. Krisztin Német István, Dr. Lantos Csaba, Kertész Orsolya, Körmöczi László, Siklós Róbert, Szántó Lajosné, Bővíz László. Póttagok a következő személyek: Pechan Szabolcs, Iván Ákos, Berényi Gábor, Vereb István, Besesek Béla.

November 10-én a 18 órai szentmise keretében az új 5 évre megválasztott Tanácsosok Testületének 10 rendes tagja, valamint 5 póttagja és 8 hivatalból tagja, – akik Aleksza János (káplán), Aradi Márta (missziós munkatárs), Gál Viktorné (katekéta), Kovács Gábor (kántor), Kószó Edit (adminisztrátor, pénztáros), Komárominé Soós Éva (sekrestyés), Kulik László (temetőgondnok), Tari Sándor (Fokolár közösség) – ünnepélyes ígéretet tettek, hogy életükkel és munkájukkal egyházunk és plébániánk javát akarják előmozdítani.

Az ünnepi szentmise után Attila atya összehívta az újonnan megválasztott Tanácsosok Testületét, ahol titkos szavazással megválasztották a világi elnököt, Dobóczkyné Dr. Bús Mártát és a jegyzőt, Dr. Krisztin Német Istvánt.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük