Taizé-i emlékek

A Taizében (lásd http://taize.fr ) eltöltött idő mindig kizökkent a megszokott nyári nyüzsgésből, mely a fiatalokat körülveszi. Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy ismeretlenül belevágjon valaki egy olyan utazásba, ahol nem tudja, mi vár majd rá. A kényelmünkből kilépve lehet csak megtapasztalni, hogy Teremtőnk igencsak bőkezű s az alkotott világából alig ismerünk csupán valamit. Ezt a szemléletet minél több korombelivel megosztanám, akik már eljutottak oda az életükben, hogy egy ilyen kalandnak nekiinduljanak.

Taizé alkalmas hely, hogy a fiatalok megismerjék a csönd fogalmát, amit talán sokszor a miséken is emlegetnek, mégis nehéz a mai zajos világban megérteni, mit is jelent igazán csöndben, Isten jelenlétében egyszerűen jelen lenni. Én magam is itt tapasztaltam meg először igazán az elcsendesedés valóságát, amelyért kifejezetten hálás vagyok. Úgy gondolom, nem túlzok, ha azt mondom, hogy lelki életem új szakaszba lépett e megtapasztalásnak köszönhetően. Taizé ad valamit, amitől megkérdőjelezi az ember azt is, amiben addig rendületlen hitt, s rátalál végül a szűk, helyes útra. Az Attila atya által immár három évtizede szervezett taizéi zarándoklatok tehát ezt jelentik számomra: nyitottnak lenni és szembenézni a csönd által valósággá vált énemmel, s meghallani az égiek hangját. Minden alkalommal úgy tértem haza a zarándoklatról, mintha jól kupán vágtak volna – tudtam, mit kell tennem.

Horpácsy Kristóf (21 éves, Újszeged)

Én idén először vettem részt a taizéi zarándoklaton, és bizony, nem bántam meg. Kezdetben kicsit féltem az egésztől, mivel úgy indultam, hogy nincs senki, akit ismernék. Nem kellett volna izgulni, hiszen sok új baráttal lettem gazdagabb. Az indulásnál megnyugvást adott, hogy csantavéri plébánosunkkal, Puby atya is velünk tartott. Oly’ sok közös élményben volt már részünk, s most boldog vagyok, hogy ilyen lelkivezetőm van és hogy ezen a hosszú zarándokúton támaszt nyújtott nekünk. Már maga az utazás is nagyon tartalmas volt, és szerintem jó kis csapat gyűlt össze. Az az egy hét, amit Taizében töltöttünk, nagyon feltöltött – az énekes imaórák – a kiscsoportos beszélgetések – a kereszt előtti hódolat – a gyertyás imaest – a személyes beszélgetések – a séták – a csend, melyek mind hozzájárultak a lelki megerősödésemhez és fejlődésemhez. Bízom benne, hogy jövőre is eljutok. Olyan jó lenne, ha velem tartanának majd a barátaim is, hiszen úgy érzem, ezt nekik is át kell élniük. Van, amit szavakkal elmondani nem lehet, hanem személyesen kell megtapasztalni. Bízom benne, hogy mind többen érzik majd a hívást, hogy ezáltal is közelebb kerüljünk az Úrhoz! Örülök, hogy megismerhettem Attila atyát Szegedről, Macedon atyát Romániából és a többi fiatal zarándoktársamat – mindannyian nagyon értékes emberek.

Német Regina (16 éves, Csantavér, Vajdaság)