Így elevenítettük fel a “Szállást keres a Szent Család” hagyományát

A 20. század elejéről származó katolikus népi szokás a szállást kereső Szent Család tisztelete. Eredetileg a karácsonyi ünnep előtt 9 napon át 9 család – egymás közt beosztva – minden nap másik családhoz viszi a Szent Családot ábrázoló ikont közösen imádkozni (szentcsaládkilenced).

Ezt a régi, szép hagyományt eleveníti fel újra a csoportunk – amint már pár évvel ezelőtt is tettük – azzal, hogy az advent során (egy beosztás szerint) egymás családjait sorban meglátogatjuk az ikonnal, és a két család közösen imádkozik az ikon és az adventi koszorú előtt. Ez jó alkalom a karácsonyra való közös készületre, illetve a meglátogató és meglátogatott családok közti kapcsolat ápolására.

December 12-én hétfőn minket látogatott meg az egyik család. Várakozás volt bennünk, mert közös imára vendégek érkeztek. Az alkalmat a szentcsalád-járás imával kezdtük, amely szép és megható volt. Igyekeztünk, hogy a hétköznap esti fáradság ellenére az ima és az ének szívből is szóljon. Az imát követően kötetlenül beszélgettünk, hiszen mégis más így, a csoportalkalmakon kívül is találkozni. Rá két napra, szerdán pedig mi mentünk a következő családhoz “szállást keresve” a Szent-Család ikon számára. Mindkét találkozás kicsit kiemelt a szürke hétköznapokból.

Bízunk benne, hogy jövőre újra feleleveníthetjük ezt a szép imádságos és közösségépítő népszokást, immár hagyományt teremtve a csoportunkban. Egészen más így közösen készülni a karácsonyra.

Siklós Robi és Szilvi

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük