Megalakult a Híd közösség
A Híd közösség olyan fiatal felnőttek csoportja, akik Jézus Krisztust szeretnék életük középpontjába helyezni, egyben megélni a keresztényi összetartozás örömét.
Tagjaink többségében olyan 20-as 30-as éveikben lévő fiatalok, akik tanulmányaikat már befejezték és megismerkedtek a munka világával, de még a családalapítás előtt állnak.
Alkalmainkon a Taizé-i lelkiség komoly szerepet kap, mely jelzi nyitottságunkat az ökumenizmus iránt. Témáinkban érintjük hétköznapi ügyeinket, világi, egyházi eseményeket és jelenségeket, melyeket katolikus szemüvegen keresztül tekintünk át.
Tapasztalatainkat, érzéseinket megosztjuk egymással.
Hisszük, hogy egymást segítve közelebb kerülhetünk Jézus Krisztushoz, aki híd számunkra Isten országába. Egyúttal törekszünk arra, hogy mi is hidak lehessünk egymás számára az üdvösség felé vezető úton.
Az alkalmakat hétfőnként 19:00-től a plébánián tartjuk (nyáron is!)
A közösség vezetői: Urbán Ákos és Rónaszéki Benedek
Elérhetőségek: 0630/580 8638 és hid.szeged@gmail.com
Új tagok jelentkezését egész évben szeretettel várjuk. Előzetesen viszont fontos, hogy jelezze szándékát legalább egy héttel, aki csatlakozna, hogy tudjunk készülni rá. Az új tagokat fokozatosan próbáljuk segíteni a közösségbe bekapcsolódni.
Olasz Csaba
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!