Máté evangéliuma – kommentárok egy filmklasszikushoz
Ez a címe Piero Pasolini olasz filmrendező világhírű filmjének, melynek elemzésére Péterffy Gabi testvérünk vállalkozott egy augusztus végi Társaskör estéjén.
Tudjuk, hogy Máté, az eredetileg Lévi nevű vámszedő készséggel követte az Úr hívó szavát, s állandó tanúja lett tanításának és tetteinek. Ez a művészi gonddal felépített írásmű ihlette meg Pasolinit, így született meg méltán világhírű alkotása.
A filmelemzésre vállalkozó előadót a rendelkezésre álló idő beosztásának mikéntje is próbára tette: 60-80 percnyi idő alatt kellett megjelenítenie Pasolini szándékát, vallomását a jézusi életmű lényegéről. Nem láthattuk tehát az egész filmet, Gabi azonban a filmesztéta hozzáértésével szerkesztett: nem is tudtuk eldönteni, hogy az elemzéshez választott egy-egy jellegzetes képsort, vagy a jelenet ihlette annak magyarázatára. Megtudtuk azt is, hogy Pasolini kerülte ismert sztárok szerepeltetését, inkább hétköznapi emberekre bízta a szerepeket. Elsősorban arcokat, tekinteteket választott, mert számára a megjelenítés erejét az arcok, a tekintetek találkozása jelentette. Így lett a filmben meghatározó eszköz a mimika, a mozdulat, a csend, a mindezt megerősítő klasszikus zenei háttér. Így fedeztük fel Jézus tekintetében Isten személyességét, azt a szellemi univerzumot, amely magában hordozza a megváltásra készülő FIÚ lelkét. Mária csendjében, ismeretlen mélységeket hordozó nézésében, finom kis mosolyaiban felismerjük az alázat képességét.
Gabi meggyőző erővel, a művelt ember szakértelmével hitette el velünk, hogy mitől „nagy” egy film, mitől válik megrendítővé, feledhetetlenné. Köszönjük, hogy meghallgathattuk előadását, hogy ráirányította figyelmünket egy nagyszerű műalkotás megértésének lehetőségére.
Vajtai Éva
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!