Egyházközségi farsang: ének, tánc, jelmezek

Isten kegyelméből plébániánk idei Farsangi bálja is bővelkedett a meglepetésekben és az örömteli pillanatokban. Minden eddiginél nagyobb számban, több mint 160-an döntöttünk úgy, hogy a mulatságban együtt töltjük ezt a szombat estét.

A bál megnyitásaként Jáger Richárd, a Bálint Sándor Művelődési Ház igazgatója szavait hallottuk, aki elmondta, két nagy esemény van az évben, amelyet igazán vár, a Plébánia bálja és a Passiójáték, mert ezek az események adják vissza igazán a Ház vallásos jellegét. Attila atya köszöntő szavai után Noé Veronika előadásában Franz Schubert: Ave Maria című művében gyönyörködtünk.

A közös ima után vacsora következett, amelyet az álarcosok felvonulása követett. A négytagú zsűrinek (Berényi Gábor, Verebné Sárközi Réka, Kószó Edit, Noé Veronika) elég nehéz dolga volt. Az első helyezett megosztva „A festő, ecset, műalkotás” és a „Fodor fivérek expedíciója” lett, második helyezésen a Pincér és a Kékhajú lány osztozott, harmadik helyezést ért el a „7+1 mesterlövész” és a „80-as évek életérzés”, a különdíjat az „Óz, a csodák csodája” és a „Varázsló és Tünde, a Gyűrű Szövetsége” nyerte el. A többi jelmezes is nagyon kreatív és szép volt.

Az este fényét tovább emelte az immár egyesületté alakult Szegedi Szülők Kórusának fellépése. Három csodás dalt (ABBA: Dancing Queen, John Purifoy- John Jacobson: Jus’ gimme some Joe, illetve Attila atya névnapjának tiszteletére D. Angerman-J. M. Martin: Van-e már tiszta ruhád?) hallottunk a tolmácsolásukban, fuvolán Veres-Lakos Eszter, zongorán Guba Tünde Bettina működött közre.

Köszönjük a házigazdai szeretetet Jáger Richárdnak, Attila atyának és Flóri atyának! Köszönet Orosz Sándornak a zenei szolgálatért, a Sport & Life Kft. alkalmazottainak a finom vacsoráért és kitűnő felszolgálásért! Hálásak vagyunk a sok tombolatárgyért a Kedves Testvéreknek, a segítségért Koczó Józsefnek, az Aradi családnak, Molnár Katalinnak, a Jeromos csoportnak és a Liget Társulatnak. Utoljára, de nem utolsó sorban köszönjük a fáradhatatlan szervezést Kószó Editnek és Aradi Mártának! Jövőre folytatjuk, szeretettel várunk mindenkit!
Bús Márti