Bartók Béla Nőikar és a Vántus Fiúkórus koncertje

„Még a csilláron is lógtak” – szokták mondani, ha zsúfolásig megtelik egy rendezvény helyszíne. Ez a mondás egyáltalán nem tűnt túlzásnak az Erzsébet templomunkban tartandó egyházzenei hónap kiemelt koncertjén, amelyet május 21-én 19 órától kezdődően tartott a Bartók Béla Nőikar és a Vántus Fiúkórus, Valkai Dávid karnagy kitűnő vezetésével, zongorán és orgonán közreműködött Dinya Milán zongoraművész a nőikar kísérőjeként, valamint Kolbné Dancsik Nóra zongoraművész, aki a fiúkart kísérte.

Miért volt kiemelt koncert? Szeged város önkormányzata minden évben felkér egy zeneszerzőt egy mű megírására, kifejezetten erre a rendezvénysorozatra, amelynek ősbemutatóját a Szeged Város Kórusegyesülete által kiválasztott kórus vállalja. Az idén Dobos Dánielre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem fiatal, doktorandusz zeneszerző hallgatójára esett a választás, akinek Sanctus c. alkotását a kiválasztott Bartók Béla Nőikar adta elő Dinya Milán kiváló zongora kíséretével . Hallhatóan nehéz, komplikált, ám igen mutatós darabot komponált a tehetséges fiatal szerző, aki e művével komoly munkát rótt az előadókra. Nagy sikere volt a darabnak.

Az önkormányzat részéről Dr. Kozma József és Tóth Károly köszöntötték a zeneszerzőt és a kórusok vezetőjét, a Kórusegyesülettől pedig Fagler Erika és Dr. Dohány Gabriella.

Szép, változatos programot állított össze a kórusok vezetője.

Kodály Zoltán, Orbán György, Bárdos Lajos, Kocsár Miklós, Francis Poulenc, Pablo Casals és mások művei szerepeltek az est folyamán, a magyar és a latin nyelven kívül francia, sőt egy észt kórusmű eredeti nyelven is megszólalt.

A kórusok külön, de egy mű erejéig együtt is énekeltek. A Bartók Béla Nőikar angyali hangjai mellett a Vántus István Zeneművészeti Szakgimnázium fiúkórusának zengzetes, míves hangjai csodálatosan betöltötték a templomot. A fiúkórus műsorában többek között elhangzott Pablo Casals egy darabja, Kolbné Dancsik Nóra nagyszerű zongora kíséretével.

Számomra csodálatos, hogy a nőikar hangzását olyanok is gazdagítják még hála Istennek, akik évtizedek óta elkötelezett, állandó tagjai a kórusnak, – a viszonylag gyakran váltakozó fiatalok mellett – akiknek szinte szenvedélye a kórusmuzsika, valamint csodálatra méltó a fiúkórus is, mert a mai, „okos” készülékek világában olyan csillogó szemekkel, teljes odaadással énekeltek, ami ritkaság és mindenképpen dicsérendő! Az ő előadásukat is nagy, szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a hallgatóság. Kiemelést érdemel Molnár Andrea, a nőikar elkötelezett tagja, aki az egész zenei est műsorát felkészülten, gyönyörűen konferálta. Hálás köszönetét fejezte ki mindkét kórus nevében Attila atyának, amiért szívesen helyet adott e rendezvénynek.

Köszönet a kórusok karnagyának, Valkai Dávidnak, áldás és sok siker koronázza munkáját!

Lucz Ilona

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük