A Szegedi Szülők Kórusának adventi hangversenye

Nagy szeretettel készült adventi–karácsonyi koncertjére a fiatal Anyukákból álló kórus Berényiné Ale Krisztina tanárnő vezetésével, melyet dec. 19-én vasárnap, az esti mise után hallhatott az érdeklődő közönség a Szent Erzsébet templomban. A kb. 25 perces program kedves dalai a Karácsonyt vetítették elénk, melyben magyar, angol, svéd dallamok csendültek fel, némelyik dalhoz előre fölvett zongorakíséret vagy zenekar is társult. A zongorakíséretet Bolemann Kata a Hammido AMI művésztanára szolgáltatta.  

Elsőként az Effata együttes egyik dalát énekelte a kórus, „Fölöttünk új csillag ég” címmel. A „Karácsonyi álom” című ének zenéjét Balázs Ádám komponálta, szövegét Zöldi Gergely írta, e dal végén az egyik kórustag kislánya, Boros Lilla is közreműködött aranyos hangjával.

Wolf Péter és Fülöp Kálmán „Ave Maria” című művének szólóját Márton Anita és Fehér Márta énekelték szépen, áhítattal.

„Away in a Manger” (Távol egy Jászolban) az egyik legnépszerűbb angol nyelvű karácsonyi ének (az angolszász országokban „Carol”-nak nevezik). E változat zenéjét William J. Kirkpatrick szerezte a 19. század végén. E szívhez szóló dalt az egyik kórustag ajánlotta az énekkar figyelmébe, hosszabb angliai tartózkodásuk emlékeként.

Ezután egy svéd dallam csendült fel a kórus hangján, amelyet Olle Widestrand komponált, Eskil Lundstörm dolgozott át, a magyar szöveget Antal – L. Ilona írta, a mű címe: „Egy kicsi gyermek”.

Egy meglepetés számmal is készült a kórusvezetője és az énekkar egyik szólistája (erről még a tagok sem tudtak): Andrea Bocelli és Céline Dijon sokak által ismert híres duettjét a „The Prayer”–t (Imádság) adták elő meghatóan.

Végezetül Madarász Gábor-Szabó Ágnes szerzőpáros dalát hallhattuk „Add tovább” címmel, amelyet a kórus a vezetőjük Édesanyjának ajánlott, aki éppen azon a napon ünnepelte 70. születésnapját. A koncert végén a szűnni nem akaró vastaps után még egy ráadásszámot énekelt a Szegedi Szülők Kórusa.

Köszönjük a kórus vezetőjének, Krisztinek és minden tagjának a készületet, a szép adventi – karácsonyi koncertet, amellyel megajándékozták a Szt. Erzsébet templom közönségét. Isten áldja munkájukat!

Lucz Ilona

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük