A búcsú lehetősége a világegyházban

A Szentatya 2020. december 8-án 2021. december 8-ig meghirdette a Szent József évet a világegyházban. Azzal a céllal, hogy minden hívő képes legyen a hitéletét Isten akaratának tökéletes teljesítésében megerősíteni napról-napra és az imádság és a jó cselekedetek által növekedjen az életszentségben, kérve Szent József közbenjárását.

A teljes búcsú elnyerésére alkalma van azoknak a híveknek, akik a feltételek mellett élnek az Apostoli Penitenciária részletezett lehetőségekkel, vagyis:

– Aki legalább 30 percen keresztül elmélkedik a Miatyánkról, illetve részt vesz egy olyan – legalább egy napos – lelkigyakorlaton, amely tartalmaz egy elmélkedést Szent Józsefről.

– Mindazok, akik Szent József példáját követve az irgalmasság testi vagy lelki cselekedeteit gyakorolják, teljes búcsút nyerhetnek.

– Teljes búcsú nyerhető a rózsafüzérnek a családban, illetve a házastárssal való imádkozása révén.

– Mindazok elnyerhetik a teljes búcsút, akik saját tevékenységüket naponta Szent József védelmére bízzák, illetve mindazok a hívek is, akik a Názáreti Ácsmester közbenjárását kérve fohászkodnak azért, hogy minden munkát kereső ember megfelelően el tudjon helyezkedni, és hogy a munka mindenki számára nagyobb méltóságnak örvendjen.

– Teljes búcsút nyerhetnek azok a hívek, akik az üldözött Egyházért és az üldözés bármely formáját szenvedő keresztények szenvedésének enyhüléséért fohászkodva elimádkozzák a Szent József litániát (a latin rítusban), vagy elvégzik egészben vagy részben Szent József akathisztoszát (bizánci szertartás szerint), illetve elmondanak más egyéb Szent József-imádságot, amely valamely liturgikus hagyomány sajátja.

– Teljes búcsút engedélyeznek azoknak a híveknek, akik bármilyen jóváhagyott imádságot, vagy kegyes fohászt végeznek Szent József tiszteletére, (pl, Hozzád menekülünk szorongattatásainkban, Szent József! kezdetű ima). Különös képen március 19-én, és május 1-én, valamint a Szent Család ünnepén, (avagy Szent József vasárnapján a bizánci hagyomány szerint), illetve minden hónap 19-én és minden szerdán, amely a latin hagyományban Szent József emlékezetére ajánlott nap.

A kiskatekizmusból:
A búcsú Isten színe előtt már megbocsátott bűnökért járó ideig tartó büntetések elengedése részben vagy teljesen.
Az Egyház azért engedélyezheti a búcsút, mert mint a megváltás szolgálója, a Megváltó Krisztus, a Boldogságos Szűz Mária és az összes szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abból részesítheti tagjait.

A búcsú elnyeréséhez a következő szükséges:

– Szentségi gyónás.

– Szentáldozás, lehetőleg a teljes búcsú elnyerésének napján.

– Mentesség minden bűntől, még a bocsánatos bűnökhöz való ragaszkodástól is.

– Imádság (Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy) a Szentatya szándékára, hogy az Egyházzal és a Pápával való közösséget tanúsítsuk vele.

Egy szentgyónás után teljes búcsú mindaddig nyerhető, ameddig a lélek kegyelmi állapotban marad. Naponta egy alkalommal.

Teljes búcsút önmagunkért nyerhetünk, vagy a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek adható.

Itt megtalálható a Szentatya levelének teljes fordítása:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/exkluziv-ferenc-papa-i-apai-szivvel-i-kezdetu-apostoli-levele-szent-jozsefrol

Itt pedig a teljes búcsúról szóló dokumentum:
https://www.liturgia.hu/l/az-apostoli-penitenciaria-dekretuma-a-2021-es-szent-jozsef-evre-szolo-kulonleges-bucsukrol/?fbclid=IwAR0MO0hdX5xw2t0g81cRhSf5MOumusNAlWZN8HOmQV6wnSZyd8MK0uNuc-4

Összeállította: Kószó Misi