Karácsonyi éneklés a Deszki kórházban

Szép szokássá lett egyházmegyében, hogy a Szent Dömötör Kórházi Lelkigondozói Szolgálat szervezésében a kórházakban fekvő betegeknek és az éppen ott dolgozóknak karácsonyi énekeket vigyünk. Mivel a mi plébániánkról Attila atya, mint kórházlelkész, és Aradi Márta, mint kórházlelkészi asszisztens Deszkre jár be a betegekhez, ezért ide szerveztünk mi is egy kis csapatot.
Az előző években a Szegedi Szülők Kórusa, később pedig az Antióchia közösség fiataljai vállalták ezt a feladatot. Az idén alkalma nyílt másoknak is bekapcsolódni ebbe a kis alkalmi kórusba.


Menet közben az az ötletünk támadt, hogy a már begyakorolt énekekkel, mintegy főpróbaként ugyanaznap délelőtt elmegyünk a Torontál téri Szőke Tisza Otthonba (Vakok Intézete), ahol számos fogyatékkal élő embertársunk örömmel fogadott bennünket.
Deszkre szombat délután mentünk, ahol jelenleg a három emeleten működő mellkasi betegek osztályait látogattuk meg. Először a nővéreknek énekeltünk, aztán körbejárva a folyosón a betegeknek zengtek a karácsonyi dallamok. Sokan meghatódva könnyeiket törölgették; volt, aki velünk énekelt, és néhány énekkívánság is elhangzott. Két gitárosunk és Lantos Márti kórusvezető biztonsággal kormányozta a hét énekesből álló lelkes kis csapat éneklését. Reméljük sikerült kis karácsonyi melegséget lopni a szívekbe. Mi magunk is feltöltődve, örömteli szívvel jöttünk el a kórházból.

Aradi Márta

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük