Fokozatosan megújul a Szent Erzsébet templom

Amint az Erzsébet templomba lépünk, változásokat észlelünk. Az építőipari állványozás azt szolgálja, hogy a legkülönbözőbb szakmájú mesterek dolgozhassanak a belső felújításon.

Emlékszünk, hogy már ősszel sikerült restauráltatnunk 2 ólomüveg-ablakot, amelyek immár a helyükre kerültek. Most a Szent Pál és Szent Pétert ábrázoló üvegek vannak Bodó Jenő műhelyében, hogy májusra azok is elkészülhessenek.

A jobbra lévő Mária-szobrot és a bal oldali Erzsébet-szobrot Bánvölgyi László szobrászművész gondosan letisztítja, hogy húsvétkor már megcsodálhassuk. Várhatóan húsvétig elkészül a belső megvilágítás korszerűsítése, ami egységesebb, művészibb fényhatásokat eredményez – ennek megtervezését és megvalósítását Dabis Jenő villanyszerelő mesterre bíztuk.

Minden igyekezetünk és várakozásunk ellenére sajnos idén pályázati forrásból nem részesültünk, így – őszintén megvallva – anyagi tartalékunkat emésztjük. A belső felújítást azonban nem szabadna félbe hagyni, hanem a fűtés korszerűsítését is meg kellene oldanunk, valamint e munkálatok után a belső festést elvégeznünk.

Ezúton is megköszönjük mindazok segítségét, akik a rendkívüli helyzetet – pl. a hétköznapi szentmisék áthelyezése a plébániai nagyterembe – nem csak türelemmel viselték, hanem tevékenyen is segítették. Különösen fárasztó és kitartó munka hárult Komáromi Lászlóra és Évára, aki sekrestyésként a felújítást kísérő takarítást végezte és ezután is végzi – itt köszönjük meg Aradi Márta és Talló Éva önkéntes segítségét is -, hogy Isten háza otthonos és tiszta legyen, ahol a szent liturgiát méltó helyen végezzük.

Emlékszem, ahogy néhány évvel ezelőtt a hívek rendkívüli adományaiból sikerült a Teréz anya templomunkba orgonát vásárolnunk, amely azóta is jó szolgálatot tesz.
Hasonlóan, hosszú távú beruházásunkhoz most plébániatemplomunk belső felújítására kérjük a hívek nagylelkű adományait, melyet célzottan is megjelölhetnek („világításra”, „fűtésre”, „festésre”), amikor az Újszegedi Szent Erzsébet Alapítvány számlaszámára utalnak (11735005-20515685), vagy a plébániai irodában (készpénzzel vagy kártyával) befizetéseket tesznek. Isten fizesse meg!

Thorday Attila, plébános