Az Antióchia-közösség lelki hétvégéje plébániánkon

November 7-én, péntek délután egyszercsak belecsöppentem ebbe az Isten szeretetétől hangos, hatalmas mosolyokkal átszőtt, ölelésekkel teli és az Urat hálaadással dicsőítő Hétvégébe. Nem is sejtettem azt, hogy ami velem fog történni, az valami rendkívüli és hihetetlenül mély pillanatokat megélő pár nap lesz.

Idén immár X. alkalommal adott helyet a szegedi Antióchia közösség ún. Nagyhétvégéjének az újszegedi Szent Erzsébet Plébánia. A közösség olyan keresztény fiatalokból áll, akik küldetésüknek tartják az Örömhír hirdetését hétköznapi, egyszerű módon, a közösség tagjainak személyes elhívása szerint. A Nagyhétvége vezető csapata már hónapokkal ezelőtt megkezdte a készülést, amelyben segítették őket a fiatalokat kísérő szülőpárok, Attila és János atya és a közösség régebb óta lelkes tagjai a „régoncok”. A közösséghez a hétvége folyamán 18 „újonc” is csatlakozott, így kerültem ide én is.

A hétvége témája a félelem és a bizalom volt. Mindannyian félünk, mindannyian mástól, de egy valami mégis közös bennünk: A Jóistenbe vetett bizalmunk folyamatos megoldást kíván nekünk, ha élünk vele. Jézus a Szentírásban 365-ször elmondja nekünk: „Ne féljetek!”. Ebben a két és fél napban nagyon sok korunkbeli fiatal őszinte, személyes és értékes gondolatát hallgathattuk meg, akik nem féltek; bíztak bennünk annyira, hogy megosszák velünk örömeiket, elhívásukat, kételyeiket és nehézségeiket. Majd mindannyian megoszthattuk a bennünk megszületendő vagy már régóta ott lappangó gondolatokat, miközben végig érezhettük azt, hogy egy szerető és biztonságos környezet az, ahova most teljes valónkat adhatjuk.

Vasárnap este az újoncokat a záró szentmise végén ünnepélyesen fogadták be a közösségbe, ezekkel a szavakkal énekelve: „Küldelek én, megáldlak én, csak menj, és hirdesd szavam!” Ez egy olyan pillanat volt számunkra, amelyre biztos vagyok benne, hogy mindig is emlékezni fogunk: az Antióchia tagjai lettünk, ahol mi is szolgálhatjuk majd ezt a közösséget, és ezáltal élővé tehetjük Jézus ránk hagyott Egyházát.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a hétvége főszervezőinek, a szülőpároknak, az atyáknak, a szállást biztosító családoknak, és nem utolsó sorban a plébániai angyalcsapatnak, akik gondoskodó szeretetükkel, süteményeikkel, imáikkal szolgálták e hétvége megvalósulását.

A Jóisten áldását kérve és köszönettel: Hudák Anna