A bennem élő Krisztus

Itt az Advent. A Szent Erzsébet plébánia vezetősége mégis úgy döntött, hogy helyet ad Simon Miklós szegedi festőművész Krisztus-arcainak.

Félreértenénk a Krisztus-arc sorozatot, ha azt akarnánk megkeresni, hogy melyik az igazi, melyik ábrázolja a leghűbben, amit a festő lát, úgymond melyik sikerült a legjobban. A vallásban, a misztikában ugyanis az a hitelesség szinte elsődleges kritériuma, hogy amit belül átélünk, azt soha nem tudjuk teljes mértékben kifejezni. A festő a festményeivel állandó kísérletezésben van, hogy számunkra is hozzáférhetővé tegye azt, amit csak ő lát és él át. Mindegyik kép azonban csak hasonmása, töredékes megjelenítése annak, ami belül van. És milyen szerencse, hogy így van. Hogy az a titokzatos kép titok marad. Mert csak ezért képes új és új alkotásra inspirálni a festőt. Úgy, mint a költők is. Ha csak egyszer is ki tudnák fejezni egészen, hogy mit jelent számukra a kedvesük, akkor soha többet nem lennének képesek új és új szerelmes verset írni. A sok vers, sok festmény mind azt igazolja, hogy van valami, ami végső soron kifejezhetetlen, és minden megírt költemény és megfestett kép ezt a kifejezhetetlent tanúsítja.

Szerencsés és nagyra becsülhető alkalom számunkra, hogy ezeket a képeket megnézhetjük, magunkba engedhetjük. És ott a lelkünk mélyén megfeleltethetjük a saját Krisztus-képeinkkel.

Ezek a képek a szenvedő Krisztus arcát ábrázolják. A festőnek nem volt szüksége arra, hogy a szokásos töviskoronát is odafesse. Anélkül is látható és átélhető, hogy itt a Fájdalmak Emberének arcát nézhetjük. Miért nem a tanító Krisztus, miért nem a beteget gyógyító, miért nem a kánai menyegzőn mulató, vagy a kufárokat elkergető Krisztus? Talán azért nem, mert az ember leginkább akkor van egyedül, akkor veszíti el minden kapaszkodóját, amikor szenved. A megtestesülés titka, annak a teológiai tanítása, hogy Krisztus vállalta a szenvedést részben az, hogy így tudott a legközelebb jönni az emberhez. Ahhoz, aki a szenvedésében a legmagányosabb, ahhoz lép oda a szenvedő Krisztus. Amikor azt olvassuk a Teremtés könyvében, hogy az embert Isten a maga képmására alkotta, férfinak és nőnek, akkor azt a bíztatást és reményt hallhatjuk ki ebből a tanításból, hogy a szenvedő ember arca a szenvedő Krisztus arca. Leginkább akkor láthatjuk meg Isten arcát, amikor meglátjuk a szenvedő ember, a szenvedő Krisztus arcát.

Máté-Tóth András

A kiállítás megtekinthető a plébánia nagytermében Krisztus király ünnepétől Vízkeresztig.