(Július 20) – Könnyű és rövid zarándoklat a szőregi apátsághoz

Kevesen ismerik a szőregi Apátság utcában található egyik legrégebbi (Árpád-kori) magyar templom romjait, amelyet ma is látogatnak néhányan.
Mi egy könnyű, de tartalmas kirándulás lehetőségét kerestük, és így született meg az elhatározás, a mini zarándokútra.

Egy kicsit a magyar történelembe is belehelyezkedünk, egy kicsit beletekintünk a helyi történésekbe, közben, elképzeljük az akkori embereket, együtt imádkozunk hazánkért, városunkért, a Katolikus Egyház megújulásáért, ami a mai időkben nagyon aktuális.
Mária igenjével szeretnénk együtt újra igent mondani a kereszténységre.

PROGRAM (Az időpontokban elcsúszás lehetséges a nem kiszámítható események miatt.)

16.00 TALÁLKOZÁS a szőregi ÁBC buszmegállónál található HŐSÖK TERÉN, ahonnan gyalog kb 200 méterre megyünk együtt. Aki gépkocsival jön, annak érdemes egyenesen az Apátság utcába mennie.

16.30 BEVEZETŐ, amelyben elmondjuk, hogy miért jöttünk ide.

16.45 TÖRTÉNELMI ISMERTETŐ, elmondjuk, hogy mit tudunk idáig a romokról, hogyan illeszkedi ez a magyarok történelmébe, felidézzük az egykor itt élt magyarok életét, kultúráját, nyelvezetét.

17.15 KÖZÖS IMA, Az Úrangyala elimádkozásával, Mária igenjével mondunk újra igent a kereszténységre, a Katolikus Egyházra Magyarországon, Európában és az egész világon. nem csak a jelenben élőkkel, hanem Szt Istvánnal és a múltban itt élt lelkekkel, majd kérjük Isten áldását és mi is megáldjuk városunkat, egyházmegyénket, országunkat, Európát, és az egész világot.

17.30 INDULÁS A SZŐREGI TEMPLOMHOZ, ahol megtekintjük a legújabb ásatásokat, felolvassuk az ide tartozó tudósítást.

18.00 SZENTMISE a szőregi Alexandriai Szent Katalin templomban.

KÖZÖS IMA SZÖVEGE:

AZ ÚR ANGYALA KÖSZÖNTI A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁT,
ÉS Ő MÉHÉBE FOGADÁ SZENTLÉLEKTŐL SZENT FIÁT.
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, KEGYELEMMEL TELJES.
AZ ÚR VAN TEVELED. ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT,
ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE, JÉZUS.
ASSZONYUNK SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA,
IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖDÖKKÉRT,
MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN!  AMEN
IME, AZ ÚRNAK SZOLGÁLÓ LEÁNYA,
LEGYEN NEKEM A TE IGÉD SZERINT.
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA,……
ÉS AZ IGE TETTÉ LŐN ÉS MIKÖZTÜNK LAKOZÉK.

ÜDVÖZLÉGY MÁRIA,…

Plébánia:

Nagy Róbert plébános: +36208233815

Templom: 6771 Szeged-Szőreg, Templom tér 3

Szentmise szombaton: 18.00
Alexandriai Szent Katalin templom

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük