Fényes szavak, fényes zenék

Április 13-án, a húsvét utáni első felnőttkatekézis óra keretében zenés felolvasóestet tartottunk Hitvalló művészek tanúságtételei címmel. Az estre Lackfi János író, költő, valamint Simon András grafikusművész írásaiból és nyilatkozataiból készítettem összeállítást, melyet közösen vitattunk meg. Olyan kortárs alkotóktól idéztünk, akik nem csupán hittel, de rendkívül egyedi stílusban is fogalmaznak istenkapcsolatukról.

Őrült kalandokba visz bele a Nagyfőnök − mondja Lackfi János az azonos című húsvéti interjúban, amelyben arról szól, hogyan hatja át életének egészét a hit. Engem rengeteg személyes és intellektuális impulzus ért a hitem felől, Szent Ágoston, az egyházatyák, lelki írók irányából. (…) hitelvi síkon is nagyon sok olyan kincset találtam a katolicizmusban (oltáriszentség, gyónás, szentségi házasság), amelyek más felekezeteknél másképp vagy egyáltalán nem jelennek meg – vallja az író. Közvetlenség, emelkedettség és humor váltakozását érzékeljük sajátos szóképei nyomán: … ha megnyitom magam, elkezd befelé zúdulni az Isten. (…) A gondviselés olyan ejtőernyő, amely minden ember hátára oda van kötve, de aki soha nem nyitja ki, az soha nem fogja megtapasztalni, zuhan tovább. (…) a nagymamám egész életét végigimádkozta a megtérésünkért. Ő volt a mi otthonkába bújtatott lelki atomreaktorunk. S ilyen szójátékkal is él: Amikor az „emberi erőforrások minisztériuma” kimerül az életünkben, akkor jön az „emberfeletti erőforrások misztériuma”. Isten terepe az emberi lehetetlenben kezdődik. A húsvét kapcsán így fogalmaz: A húsvét a megmenekülésről szól. Manapság elveszthetjük kapcsolatainkat, hivatásunkat, munkánkat, életkedvünket, szeretteinket. Sok a vesztenivalónk. A kérdés, hogy meg akarunk-e menekülni. Belekapaszkodunk-e a kinyújtott kézbe? Van-e, ami biztosan megtart bennünket?

Az interjúkban hallottak megvitatása után Lackfi Jánosnak a Magyar Kurír felkérésére írott húsvéti verse hangzott el, amely már címében is előrevetíti a modern emmauszi tanítvány önkritikáját: Mégse vettük észre.

„Mintha a szavakkal is rajzolna” – állapítottuk meg Simon András grafikusművész, az egyvonalas rajzok mesterének szavai nyomán, a Szeretetközelben című könyvéből idézve tíz elmélkedést. Különös figyelemmel hallgattuk a Bűn – szeretet című versét, mely gondolatisága által a magyar nyelv kifejező erejére is rávilágít: A bűn becserkész, / a szeretet befogad. / a bűn bekebelez, / a szeretet magába foglal. / A bűn megköt, / a szeretet megtart./ A bűn százannyit ígér, / a szeretet százannyit ad − kezdődik e szavakkal a párhuzamos szerkesztésű mű, melyet követően a hit, a szeretet, a türelem, valamint az értelem és a hit kapcsolatának költői szépségű megfogalmazását hallottuk. A hit: Isten megmentő szeretetének horgonya, / amelyet a remény elszakíthatatlan / horgonykötelével bocsát / szívünk mélyére az Úr. (…) A türelem a szeretet építőművészete. (…) A szeretet: Isten országának anyaföldje bennünk. / Anyaföld, amelybe nap mint nap magként / kell hullanunk, / áldozatként kell beletemetkeznünk, / hogy aztán naponként új életre támadva / bőséges termést hozzunk.

E gondolatokat értékes hozzászólások követték, mintegy jelezve, hogy a művész tanúságtétele mindannyiunkat megihletett. S hogy a szavak öröméhez a zenéé is társuljon, az est első részében Bach ünnepélyes hangzású E-dúr Preludiumát játszottam el, Lucz Ilona pedig Liszt E-dúr Consolation-jával zárta a műsort. Hiszen az E-dúr a fényesség hangneme…

Péterffy Gabriella

Vajtai Éva