(Február 13) – A felnőtt katekézis témái – A misszió film vetítése

A felnőttkatekézis csütörtök esti alkalmain idén a világvallásokat tanulmányozzuk.

Keresztény szemmel igyekszünk megérteni az istenkeresés útjait, és közben újból és újból hálát adunk a Jézusban feltárult isteni kinyilatkoztatásért. Miután az elmúlt alkalmakkor, január során Ausztrália valamint Észak-Amerika őslakosainak ősi hitvilágáról hallhattunk, februárban a dél-amerikai indiánok felé fordultunk.

Így merült fel, hogy nézzük meg közösen az 1986-ban készült „A misszió” című filmdrámát. A film hősei jezsuita szerzetesek, akik életüket adják a védelmezett indiánokért, így halálukkal tanúságot tesznek a jézusi emberszeretetről.

A történelmi háttér: a 18. században a dél-amerikai spanyol és portugál gyarmatbirodalmak határán, a mai Paraguay területén jezsuita misszionáriusok telepedtek meg, hogy az esőerdővel borított területen hirdessék a katolikus hitet a gyűjtögető, vadászó-halászó őslakosok között. A missziókban élő jezsuita atyák letelepítették a guarani indiánokat, megtanították őket a földművességre, a szövés-fonásra, a fafaragásra és a művészetekre, iskolákat alapítottak számukra, és – ha áttételesen is – hozzájárultak a gyarmatosítókkal szembeni öntudatuk növekedéséhez.

Nem a hittérítők voltak az egyetlen „fehér emberek”, akik bemerészkedtek a kígyóktól, pókoktól, hangyáktól hemzsegő, párás esőerdőbe. Más „fehérek” is megjelentek, akik éppolyan elszántak és rendíthetetlenek voltak, mint a hittérítők, ám őket dicstelen szándékok motiválták: a rabszolgavadászok. Elhurcolták az őslakos indiánokat, köztük a keresztény hitre térteket is. A jezsuita atyák missziós telepei voltak azok a helyek, ahol az őslakosok biztonságban élhettek. A tilalomfaként szolgáló missziók csípték a rabszolgavadászok és a velük összefonódott hivatalnokok szemét, és csak az alkalomra vártak, hogy bosszút álljanak a láb alatt lévő misszionáriusokon…

A filmet február 13-án, csütörtökön, az esti szentmisét követően 18.45-től vetítjük a plébánia nagytermében.

Ez alkalommal nem csak a csoport tagjait, hanem minden érdeklődőt szeretettel várunk!