Egy a háromkirályok közül – Boldizsár ábrázolása a Ben Hur című filmben

„A képek poézise sok mindent visszahozott, legerősebben a gyerekkort. A hat kamera fényképezte hetven milliméteres filmszalag ábrázoló erejét nehéz szavakkal érzékeltetni: azt éreztem, hogy nemcsak előttem, köröttem is a sivatag homokja veti lágy hullámait, s nemcsak előttem, felettem is ott rezeg a tintakék júdeai éjszaka (…), s a végtelen sivatagra boruló végtelen ég alatt három teve igyekszik hátán a bibliai három királlyal. (…) Aztán az ég kéklik, csak az üstökös száll, mint valamikor a gyermekkor álmaiban és hitében, a képről árad a csend, amely a világra száll, a királyok, mint valami reneszánsz festményen, elhelyezkednek az istálló átlójában (…) Mindez a főcím előtt: mire idáig érünk, hogy Ben Hur, történet a Megváltó idejéből, a nézőtér egyszerre feszült az izgalomtól: mit fog látni még, s ugyanakkor meghatott, valahogy szelíd.”

Sokat olvastam már a Ben Hur (1959) című filmről, de annál szebbet, mint ahogyan Szabó Magda láttatja annak képeit, sehol sem találtam. Az idézett sorok nyomán már ott is pereg előttem a grandiózus nyitójelenet, a háromkirályok érkezésének ábrázolása.

Háromkirályok – azaz ahogyan a Bibliában olvassuk: a napkeleti bölcsek, akiknek Jézus előtti hódolata számtalan festőt késztetett alkotásra az évszázadok során. Gyönyörű, ahogyan e festmények ihletésére a film is megteremti a maga háromkirályok-ábrázolását, majd kiemel közülük egyet, Boldizsárt, és a történet fontos szereplőjévé teszi. Istenkereső emberré, egyszersmind tanítvánnyá és tanítóvá, aki a hit közvetítője a főhős számára. Különös gondolat, hogy Boldizsár nemcsak tanúja Jézus születésének, de jelen van nyilvános működése kezdetén éppúgy, mint keresztre feszítésekor. Már a filmet először látva is megragadott Boldizsár jeleneteinek szépsége, és azok a mondatok, amelyekkel a forgatókönyvíró megajándékozta őt. A nyitójelenet után – a történet szerint mintegy harminc évvel később – akkor látjuk ismét, amikor a sok viszontagságot megélt főhőssel találkozik, s egy pillanatig úgy véli, Jézust látja maga előtt. „Azt hittem, talán te vagy az, aki miatt elhagytam az otthonomat, hogy megkeressem. Egykorú lehet veled. (…) Ha találkozom vele, felismerem.” Aztán amikor megtudja, hogy Ben Hur bosszúra készül ellenségével szemben, már a krisztusi tanítást sejtetőn inti őt: „Ez azt jelenti, hogy megölöd? A szemeden látom, hogy ez a szándékod, Júda Ben Hur. Akármit is tett ellened, nincs jogod kioltani az életét. A bűneiért úgyis bűnhődik.”

„Nem hiszek a csodákban” – feleli kiábrándultan főhős, mire Boldizsár filmbeli legszebb mondataival felel: „Az, hogy élsz, már az is csoda. Miért nem bízol Isten ítéletében? Nem hiszel a csodákban? Én se hittem, de egyszer Isten hangja szólott hozzám, és egy csillag elvezérelt egy Betlehem nevű faluba, egy jászolban fekvő újszülött gyermekhez. Isten lakozott a gyermekben. Azóta már felnőtt, és várja, hogy elkezdhesse a munkáját. Én visszatértem ide, hogy kéznél legyek, ha erre jár és szólít. Itt van a közelben. Látta a Napot lenyugodni, ahogy mi is. Lehet, hogy itt áll valamelyik kapu előtt, vagy a domb tetején, mert lehet, hogy pásztor, kereskedő vagy halász, de él, és az élete nem múlik el nyomtalanul felettünk. Sokféle út vezet az Istenhez, fiam. Remélem, a tied nem lesz nehéz.”

Boldizsár ősz fejét abból a jellegzetes profilból láttatja a kamera, amelyből valaha a festők ábrázolták a napkeleti bölcseket. A film egyik legszebb képsora ez!

Később, egy szintén festői jelenetben Boldizsár a Hegyi beszéd Jézusához szeretné elvezetni a főhőst. Hit és hitetlenség feszül egymásnak ebben a párbeszédben:

„– Júda! Megtaláltam, akiről beszéltem, itt van! A gyermekből férfi lett, és ez a férfi, most már biztosan tudom, Istennek fia. A jóslat valóra vált.

– Jó neked, Boldizsár. Feleletet kaptál az élettől.

– Az élet kapott feleletet a Mindenhatótól.

– Gyere Júda, gyere velem!

– Amikor a rómaiak a gályára hajtottak, majd’ megölt a szomjúság. És az a te embered innom adott, életben maradtam. Okosabb lett volna, ha a vizet a földdel itatom meg.

– Nem!

– Még most is szomjazom.

– Gyere meghallgatni őt!

– Mennem kell Pilátushoz.

– A halál megszállottja vagy. Ég áldjon!”

A keresztre feszítés jelenetében aztán eltűnik a festői profilképek Boldizsárja, s egy megtört öregember néz szembe velünk. Teljesítette küldetését: a főhős immár hívőként tekint Jézusra.

„– Hát ezért kerested őt, hogy itt akadj rá? Egyszer vizet kaptam tőle, és szívet, hogy éljek. Miért kell így bűnhődnie?

– Azért, mert magára vette a világ bűneit. Ezért született erre a világra abban a jászolban, ahol először láttam.”

Boldizsár utolsó mondatai csodálatos módon utalnak vissza a Jézus születésére, mintegy a bibliai szerzőkkel együtt hirdetve, hogy a betlehemi gyermek Isten Fiának bizonyult. 

Péterffy Gabriella