Dante-évforduló a Társaskörben

Dante halálának 700. évfordulója alkalmából emlékezetes programnak lehettünk résztvevői augusztus 12-én, a csütörtök esti Társaskör keretében. Lucz Ilona zongoraművész-tanár, főiskolai docens Dante Isteni színjátékának hatása Liszt Ferenc zeneszerzői világára címmel tartott vetített képes előadást a plébánia nagytermében. Korábbi előadásaihoz hasonlóan a választott téma iránti elhivatottsággal és szeretettel osztotta meg velünk tudását.

Az Isteni színjátékra jellemző hármas számhoz híven három részre osztotta mondanivalóját: először a költőről, a „Legfőbb Poétáról”, majd művéről, ezt követően pedig Liszt Ferenc Dante szimfóniájáról szólt. Bevezetőjében hangsúlyozta: akárcsak napjainkban, az elmúlt évszázadok során is számos művész, tudós, sőt pápa méltatta Dante Alighieri nagyságát, művének egyetemes jellegét. Költészetéből olyan alkotók merítettek ihletet, mint Botticelli és Rodin, Delacroix és Csajkovszkij.

Az egyházfői méltatások közül Ili részletet olvasott fel Ferenc pápa „Az örök fény ragyogása” című apostoli leveléből, mely szerint Dante a katolikus hitből forrásozva „mindenkinél jobban ki tudta fejezni a költészet szépségén keresztül az isteni szeretet misztériumának mélységét”. Előadónk szólt az olasz nyelven írott mű magyar fordításairól – Babits Mihály és Nádasdy Ádám munkájáról –, keletkezéséről, tartalmi és szerkezeti sajátosságairól, s arról az üzenetről, amit a műben megrajzolt, a poklon és a purgatóriumon át a paradicsomba vezető lelki zarándokút a mai ember számára is jelent. Aztán felhangzottak a jól ismert bevezető sorok: „Az emberélet útjának felén/ egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,/ mivel az igaz utat nem lelém.”

Csodálatos, amikor egy 14. századi irodalmi mű gondolatvilága romantikus nagyzenekari hangzásban ölt testet! Ennek az élménynek lehettünk részesei aznap este Liszt Dante szimfóniájának részleteit hallgatva. Különösen emlékezetes, és a zenei ismeretterjesztés szempontjából fontos része volt az előadásnak, amikor Ili a zongorához ülve mutatta be a mű főbb motívumait, zenei témáit, utalva azok szerkezetére és jellegzetes hangközeire, így készítve elő figyelmünket a zenehallgatásra.

Liszt zsenialitása, a transzcendenst is megjelenítő, ezerarcú hangzásvilága ily módon lépésről lépésre tárult fel előttünk. Majd egyszer csak betöltötték a termet a súlyos hangtömbök és áradó dallamok, miközben a filmvásznon Gustave Dorénak az Isteni színjáték ihlette rajzaiból készült montázs pergett. Irodalom, zene és képzőművészet gyönyörű találkozása jött létre ezekben a pillanatokban!

Ezzel a felismeréssel hallgathattuk a szimfóniát záró Magnificatot, melynek emelkedettsége híven illeszkedik az Isteni színjáték befejező soraihoz: „Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,/ de folyton gyors kerékként forgatott/ vágyat és célt bennem a Szeretet, mely/ mozgat napot és minden csillagot.”

Péterffy Gabriella