Advent 4. vasárnapján – „Arcban elbeszélve”

Mt 1,18-24 ábrázolása Pasolini Máté evangéliuma című filmjében.

„Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: »József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.« Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmanuelnek fogják hívni.« Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.”

Érdekes lenne tudni, hogy e sorokat olvasva vagy a szentmisében hallva hogyan képzeljük el ezt a történetet. Hogyan lehet képekké formálni e bonyolult jelenetsort, amely nem ad alkalmat párbeszédre, ugyanakkor olyan kifejezések találhatók benne, mint „nem akarta őt hírbe hozni”, „elhatározta, hogy titokban bocsátja el”, „amikor ezeket forgatta szívében”?

Pier Paolo Pasolini az 1964-ben készült Máté evangéliumában már-már dokumentumfilm-szerű, és mégis költői képeket tár elénk. „Pasolini megtalálta a mozgóképet az evangéliumhoz (…) Arcokból, vagy mondjuk inkább úgy, az arcokból vezeti le (…) filmjében az evangéliumi történetet”– írja Karátson Gábor a Filmvilág 1995. évi 12. számában, majd képről képre feleleveníti a film első három és fél percét, amely a fent idézett bibliai szakaszt jeleníti meg.

„Az a fluidum, amelyet az arcok evangéliumi egymásra hangolódásának lehetne nevezni, mindjárt a film elején, Mária és József találkozásának jelenetében létrejön.

»Catharina, álomszerű szépségű arc« – írja naplóiban valahol Leonardo da Vinci. »Mária, álomszerű szépségű arc« – írhatnánk mi is, félig-meddig Leonardóra utalva ezzel. Az ő festményeire emlékeztet a fiatal lány ovális arca, ha befelé forduló kifejezésében talán nem is egészen. Nem éppen szembe néz velünk, hanem, kissé balra tőlünk, valaki másnak a szemébe tekint; reménytelen várakozással, semmi jóra nem számítva, bántásra, a vele szemben állóban fellépő zavarodottságra annál inkább. Mint aki a női megalázottság világában él: fájni fáj neki, de magától értődőnek veszi. József szemébe néz.

És látjuk is már József széles, becsületes, de valahogy keményen megszomorodott arcát. Ő Mária szemébe néz, kissé balra tőlünk. S aztán már Mária egész alakja áll előttünk, látni valóan viselős állapotban. József szót se szól, hátat fordít neki, kilép a kis udvar kapuján, elmegy. Sivár tájban, köves ösvényen távolodik, míg csak egy romvárosnak látszó település aljába nem ér. Itt jelennek meg első ízben a későbbiek során is újra meg újra felbukkanó, önfeledten játszadozó, rakoncátlankodó gyerekek. Szerepük, az igazság elrejtettségének és megjelenítettségének jellemzése után, még egyszer igazolásra lel Jézus szavaiban: »Ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek bé az mennyeknek országába.« Ha Mária arcáról Leonardo jutott eszünkbe, e gyermekekben – például a jeruzsálemi bevonulás jelenetében – a giottói gyermekekre ismerünk. Annyira intenzív ez a gyermekiség – amelynek színe mindvégig fehér lesz –, hogy egyáltalán a film egyik fő sugallatának tekinthető.

Ebből a gyermekiségből maradna ki József. Ránéznek a gyerekek, vet rájuk egy pillantást ő is, de aztán leborul egy kőre, mélységes megszomorodottságban. Sorsa azonban az, hogy ezzel a gyermekiséggel mindennél mélyebb kapcsolatba kerüljön. Mert ekkor jelenik meg neki először az angyal: »József, Dávidnak fia, ne félj elvenni az Máriát feleségül, mert az, mi őbenne fogantatott, az Szentlélektől vagyon«. József azonnal feláll, visszamegy Máriához. S bekövetkezik a második csoda, legalább akkora, mint az angyali jelenés volt: Mária is kijön a házból, Józsefre néz, nézik egymást egy ideig, és aztán mindketten elmosolyodnak, oly finoman, hogy alig több az, mint valamely sejtelem.(…)

A teljes csoda pedig Mária és József arcának, ezeknek a jelenet kezdetén oly konokul magukba zárkózott arcoknak az egymásra találása, egymásban való feloldódása. Az egyébként el nem képzelhető emberi átváltozás. »Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.« 

A fentieket nézve érdemes megfigyelni azt is, hogy az idézett képsort a bibliai nyelv stílusához leginkább illő filmes eszközökkel, nagyon átgondoltan szerkesztett páros képekben ábrázolja Pasolini. Mária és József megszemélyesítőjét itt még csak külön-külön fényképezi a kamera, együtt majd a Jézus születése utáni jelenetben lépnek elénk. Voltaképpen ezt látjuk:

Közelkép Máriáról – közelkép Józsefről
Közelkép Máriáról, aki lesüti a szemét – közelkép Józsefről, kinek arca indulatot tükröz
Egész alakos kép a láthatóan várandós Máriáról – egész alakos kép Józsefről, aki megfordul és elmegy
Mária József után néz – József alakja távolodik
Mária tűnődő arca – József háttal, közelképen
Városkép, nyüzsgés József szemszögéből
Játszó gyermekek – József nézi őket és lekuporodik a földre
Játszó gyermekek – József elalszik
Játszó gyermekek – József alszik
Megjelenik az angyal és elmondja szózatát – József felébred és rácsodálkozik
Mária háza messziről, diadalmas zene – József közeledik az úton
Mária kilép a házból, várja Józsefet – József megérkezik
Mária arcán mosoly – József arcán mosoly
Mária mosolya

Nagyon szép, ahogyan József távozásának és visszatérésének képei között mintegy kiemelkedik a gyermekség és az angyali szózat jelenete. Szép, ahogyan a távozás és az érkezés keretbe foglalja a jövendölés ábrázolását. Gyönyörű hármasságot teremt Pasolini ebben a képsorban, miközben az emberi csalódottságtól az Istennel való találkozás öröméig számos lelkiállapotot érzékeltet. Összetartozás és elválás, bizalom és bizalmatlanság, öröm és bánat, isteni jelenlét és ünnepélyesség mind-mind megjelenik ebben a mindössze három és fél percben.

Sokan úgy vélik, Pasolini e műve nemcsak film, de imádság is. Az adventi időben és karácsonykor a fohásznak akár ezt a módját is választhatjuk…

Péterffy Gabriella