Advent 3. vasárnapján – elmélkedés Mt 11,2-11 nyomán

Elmélkedés Mt 11,2-11 nyomán

Olyan ez a szöveg, mint a zenében egy feloldásra váró akkordmenet.

Ez a mondat szólalt meg bennem Mt 11,2-11 olvasása után. Kérdésekkel és különös képekkel teli szöveget tanulmányoztunk, amely mindvégig fenntartja az olvasó figyelmét, akár egy feszültséggel teli hangzásvilág, melynek minduntalan a feloldását várjuk.

„Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: »Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?« Jézus ezt válaszolta nekik: »Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok». (Mt 11,2-5)

Mai kifejezéssel élve: egy bonyolult információáramlásnak vagyunk tanúi a „hallott”-„elküldte”-„megkérdezte”-„válaszolta”-„vigyétek hírül, amit hallotok és láttok” olvasásakor. Hét ige irányul egyetlen eldöntendő kérdés megválaszolására, s mint a különös, egymáshoz súrlódó zenei hangok, mégsem hozzák meg a várt feloldást. Mindez fenntartja a feszültséget és még inkább kihegyezi figyelmünket a válaszra. De már a kérdés is különös – „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) –, hiszen a mondat második fele hangsúlyozottan is felveti egy másik Messiás érkezésének lehetőségét. Valószínűleg egyszerűbbnek éreznénk a kérdést e nyomatékosítás nélkül.

A választ sejtető utalást a tanítványok tapasztalatait felidéző képek sorában, ismét közvetett módon kapjuk meg: „vigyétek hírül, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegé­nyeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,4-5) Ezután viszont ismét megtorpanunk egy kijelentés nyomán: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Mt 11,6) Képzeletünk újabb inspirációt kap a továbbgondolásra, sőt az önreflexióra is: ki botránkozik meg, és ki nem? Én hogyan vélekedem erről? És valójában ki az, akit várunk?

Aztán a következőkben, Jézus szavait hallatva az evangélista János felé fordítja a figyelmünket. Hat kérdés zúdul ránk egymás után, ismét zavarba ejtő képeket vetítve elénk: „Miért mentetek ki, mit akartatok látni a pusz­tában? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik finom ruhákat hordanak, a kirá­lyok házaiban laknak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát?” (Mt 11,7-9) Az imént még mi vártunk választ Jánossal együtt a kérdésre, s most bennünket kérdez Jézus háromszorosan is. Széltől lengetett növény, finom ruhás ember, próféta. Különös, fokozást sejtető képsor. Majd a szöveg egyetlen „igen”-je: „Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat.” S ettől kezdve már a kicsinység és a nagyság fogalma került gondolkodásunk homlokterébe a Keresztelő Jánosról és Jézusról folytatott elmélkedésben. „Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.” (Mt 11,11)

Csoda-e, hogy a szöveg meghallgatása után csendek férkőztek a beszélgetésbe azon az estén?

Péterffy Gabriella

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük